100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Összegyűltek a megfosztási eljárás kezdeményezéséhez szükséges aláírások az Országgyűlésben köszönhetően az ellenzéki képviselőknek, Sulyok Tamásnak mennie kell, közölte kedden Dobrev Klára.
A DK politikusa szerint itt az idő, hogy válaszoljanak Orbán Viktor és a fideszes képviselők arra a kérdésre, hogy „lehet-e Magyarország köztársasági elnöke egy olyan ember a köztörvényes bűnöket követett el?” Dobrev szerint az ellenzéki pártok egyértelmű választ adtak erre a kérdésre: nem lehet olyan ember államfő, aki külföldiek kezére játszotta át a magyar földet.
Dobrev hétfőn Szegeden járt, és meglátogatott a Csongrád-Csanád vármegyei Deszken egy mezőt, ahol szerinte a Sulyok-ügyben érintett földterületek találhatóak. „Polt Péternek kutya kötelessége ezt visszaszerezni, és törölni minden ilyen típusú jogügylet eredményét!” A DK EP-listavezetője 103 hektár föld sorsát mutatta be dokumentumokkal, bizonyítékokkal, melyben Sulyok érintett lehetett.
Mint deszki bejelentkezésében fogalmazott, ezen földek annak idején nem kerülhettek volna osztrák tulajdonba, ám a mai napig az osztrákok jelzálogjoga van rajtuk. Bár elismerte, hogy nem a magyar agrárium sorsa múlik a földeken,
szerinte felháborító, hogy Sulyok még alkotmánybíróként is kapcsolatban maradt az osztrákokkal és az ő érdekeiket szolgálta.
A politikus azon tényekre alapoz, hogy Sulyok még a 2014. szeptemberi alkotmánybíróvá választási után is kézbesítési megbízott maradt a földügyben érintett deszki cégnél, az Agronómia Kft.-nél, illetve 2014 novemberében, már megválasztott alkotmánybíróként kézbesítési megbízást vállalt az Agronómia három osztrák tulajdonosának egy másik cégében, a Botanic-Garden Kft.-nél.













