100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„2025. május 13-án, kedden az új Tisza-híd tervezéséhez kapcsolódóan geotechnikai vizsgálatokat végeznek a 47. számú főút érintett szakaszán” – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra és kézi forgalomirányításra kell számítani, a munkavégzés várhatóan egy napot vesz igénybe, ezt követően a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

„A vizsgálatok ideje alatt megnövekedett menetidővel kell számolni, ezért javasoljuk, hogy az utazás megkezdése előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről a www.utinform.hu oldalon, valamint használják navigációs vagy közösségi közlekedési alkalmazásaikat az útvonaltervezéshez” – közölték.

Ahogy azt a Szegeder megírta, három évig, 1,2 milliárd forintból tervezik az algyői Tisza-híd négysávosítását. Még 2023 augusztusban vette le a kormány a leállított vagy felfüggesztett beruházások listájáról ezt a projektet, a tervek szerint építenek egy teljesen új, 2×1 sávos hidat is a meglévő 2×1 sávos mellé, így bővítik négysávosra az átkelőt, és így oldják meg a ma még hiányzó kerékpáros átvezetést is a Tisza felett.

A tiszai átkelőre fel- és levezető 2×1 sávos útszakaszt szintén bővíteni kell 1,2 kilométeren.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…