Illusztráció: Erdőssy Béla / Fortepan

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1909. december 3. – Szegény Nikolics Róza, ő ugyan megjárta, egész nyugodt lelkiismerettel elmondhatja:

— Igy fizet a világ!

Történt ugyanis a mult hónapban, hogy Róza megunta a vásárhelyi levegőt, délre ment üdülni, azonban csak Zomborig tudott jutni, mert elfogyott a pénze. Róza erre kiszállt a vonatból, szétnézett, majd egyet gondolt, megindult a piacz felé, hol nagy volt a sürgés-forgás, hol bunyevácz emberek és asszonyok kinálták egymásnak a jót, a szépet, az élvezeteset.

Róza közéjük furakodott, majd kitört belőle a czigányvér s egyik bunyevácznak a zsebébe nyult, sőt a zseb tartalmát is megragadta, azután lassan, lágyan kihuzta a bukszát s el akart indulni. A bunyevácz azonban észrevette a dolgot, csinált nagy patáliát, mikor pedig meglátta a menekülő asszonyt, igy kiáltott:

— Fogják meg, ott a tolvaj!

Csendőr, rendőr, kofa, pék, szóval a piacz minden rendü és rangu embere Róza után vetette magát s rövid tusa után elfogták, lefülelték, elvették tőle a pénzt s nagy diadallal vitték a rendőrségre, hol letartóztatták. Róza sokáig senyvedett Zomborban, majd az ügyészség fogházába került, hol csendes visszavonultságban, bünét töredelmesen megbánva várta büntetését. Ez is elérkezett, a zombori törvényszék a napokban vette tárgyalás alá Róza ügyét. Megtörve, sirva jelent meg Róza a kopasz urak előtt.

— Bünösnek érzi-e magát — kérdezték tőle.
— Nem nagyon!
— Hogy érti ezt?
— Ugy hogy azért loptam, mert a betegségem nem tudom gyógyitani.
— Ez nem védekezés!
— Akkor Itéljenek el — felelt az asszony.

A biróság teljesitette Nikolics Róza kivánságát; elitélték, szigoruan megbüntették, hat havi börtönt kapott a 39 koronáért, melyet a bunyevácztól akart elrabolni. Mikor Róza meghallotta az itéletet, igy szólt:

— Ez már sok!
— Hát felebbez?
— Igen, apellt vetek az itéletnek.

Ezzel vége lett a tárgyalásnak, Rózát visszakisérték zárkájába.

Ez a cikk eredetileg a Vásárhelyi Reggeli Ujság című lapban jelent meg 1909. december 3-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…