Szegedi Friss Ujság, 1919. november 20. – Csurik András átokházi lakos, ottani fiatal gazda kiöltözködött, lefésülte simára a haját, megborotválkozott, kipödörte a bajszát hegyesre s bejött egy csöndes, szép, fehér leánnyal a városba. Szorosan, karonfogvást mentek, a férfi büszkén, a nő szerényen, lesütött szemekkel. Könnyü kitalálni, hogy az anyakönyvvezető elé mentek. Csurik András meg akart esküdni Nagy Juliannával.

Az anyakönyvvezető serényen lapozott a könyvekben és mikor már sok könyvet fölforgatott, fölüti a fejét és pápaszemén keresztül Csurik Andrásra szögezi tekintetét :

— Maga még meg sem született, hogy akar hát megnősülni.

Csurik András zavarodottan viszonozta az anyakönyvvezető pillantását. Hebegett s lesütötte a szemét.

— Mán hogyne születtem volna mög, ha éccör mögakarok esküdni…

Az anyakönyvvezető megcsóválta fejét. Nem hitt ő Csurik Andrásnak.

— Nem létezik — mondotta csökönyösen és rá bökött a nagy könyvre.
— Nem született meg, mert nincs beirva.

Az anyakönyvezető hosszu magyarázatott tartott ezután Csurik Andráséknak. Az a baj — mint kiderült a végen —, hogy elmulasztották annak idején bejelenteni a kis Andris, azaz Csurik András átokházi gazda születését.

— Hát akkor bejelentöm, hogy mögszülettem – mondta busan a vőlegény.

Megint baj volt. Ugyanis ugy a gyakorlatban, mint a törvényben szülő jelenti be az örömhirt és nem az ujszülött.

Csurik András mátkájával busan elkeseredetten távozott.

— Majd beküldöm az öregemet — szólt vissza. De azért ekkoráig sem értette még a dolgot. 

Ez a cikk eredetileg a Szegedi Friss Ujság című lapban jelent meg 1919. november 20-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.