
100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szegedi Friss Ujság, 1926. október 8. – Hódmezővásárhelyről jelentik: Széll Bálint dr. ügyvéd olyan feljelentéssel fordult a rendőrséghez, amilyenhez hasonló ezideig aligha foglalkoztatta még az igazságszolgáltatás funkcionáriusait. A mult hó 11-én az egyik külvárosi bormérésbe beállitott egy gazda külsejü ember és italt rendelt, majd kisvártatva magához intette a helyiségben éppen munkátlanul ólálkodó fuvózenekart, mely Bányai Józsefet vallja primásául.
— Hé gyerekek! — kiáltott a gazda — tanyaszentelőre készülök, zenére volna szükségem, de olyan jóravaló bandára. Nektek jó hiretek van s ha megtudunk egyezni, ugy ti fogjátok kimuzsikálni a szentelőt.
A zenekar tagjai alázatosan odatisztelkedtek a hivogató ember mellé. A tisztelettel teli pillanatot a gazda külsejű ember ujabb parancsnak vehető szava szakitotta meg.
— Tik muzsikáltok gyerekek, — csakhogy, csakhogy előbb — le kell vizsgáznotok. Próbát fogtok muzsikálni és ha ez sikerül, akkor akár mindjárt is kijöhettek a tanyámra.
A banda szó nélkül teljesítette az óhajt. Huzták, fujták szeptember hó 11-én egész nap. Mikor aztán elkövetkezett a záróra szomoru ideje, a gazdakülsejü ember azzal mondott jó éccakát Bányai József társulatának, hogy még csak a próba első része volt meg s a vizsgát tovább kell ám folytatni.
Másnap aztán folytatták is a derék és gyanutlan zenészek a „vizsgát”, melyet azonban a pontosan megjelenő vendég még ekkor sem tartott befejezettnek, hanem a harmadik napra, szeptember 13-ára igérte döntését. Az eset a harmadik napon is megismétlődött s az est ujból eredménytelenül következett el a szorgalmasan próbálkozó bandára nézve. Ugyanis a gazdaféle vendég még most sem adott perfekt választ, sőt egyáltalán semmit sem adott az egyre türelmetlenebb cigányoknak, de ez alkalommal is szivélyes bucsut vett tőlük, azzal biztatván őket, hogy számíthatnak rá és a tanyaszentelésre.
A zenészek egész tegnapig mást se csináltak, csak számitottak. Kiszámitották, hogy a háromnapi muzsikálásért a legolcsóbb „malac”-tarifa szerint legalább egymillió háromszázezer korona járna s ezt az összeget igyekeztek behajtani a próbálkozó kedvü gazdakülsejü nyájas vendégüktől, akiről kideritették, hogy sem nyája, sem parton szentelésre váró tanyája, sem sarkon háza nincsen, pénze még kevésbé. Mikor ezzel tisztába lett a banda, ügyvédet kértek fel a zenészek, hogy most már a rendőrségen is tisztáztassa a dolgot. Az ügyvéd a zenekar nevében csalás miatt tett feljelentést a gazdakülsejü furfangos ember ellen, aki igy valószinűleg sulyosan rá fog fizetni a három napig tartó pénz nélküli cigányvajdaságára.
Ez a cikk eredetileg a Szegedi Friss Ujság című lapban jelent meg 1926. október 8-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból szemezgetve mutatjuk be, mik foglalkoztatták a régi szegedieket harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.













