Fotó: Bauer Sándor / Fortepan

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Délmagyarország, 1936. szeptember 11. – Érdekes ügyben tartott tegnap perfelvételi tárgyalást a szegedi járásbíróság. Araczky Károly szegedi szabómester pert indított egyik kuncsaftja, Bánsági Ferenc vasúti tiszt ellen, aki nem volt hajlandó átvenni a szabómester által készített 110 pengős felöltőt, mert az — a vevő szerint — el volt pörkölve a kihajtóinál. A szabómester arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze Bánságit a kabát átvételére, mert a kabátnak nincs semmi baja, nincs elpörkölve, ahogy azt Bánsági állítja.

A vasúti tiszt a kereset elutasítását kérte azzal az indokolással, hogy a kabát nem használható. Hivatkozott arra, hogy Araczkay elpörkölte egy ismerőse ruháját is és erre vonatkozólag kérte az illető tanukénti kihallgatását. A bíróság a tanukihallgatásnak nem adott helyet, mert a vallomást a per szempontjából közömbösnek tartotta, ellenben megidézett szakértőt, akinek majd meg kell mondania, hogy a kabát el van-e égetve, vagy sem, és hogy köteles-e átvenni azt a kuncsaft. A bíróság az érdekes ügyben október 10-ikén tart érdemleges tárgyalást.

Ez a cikk eredetileg a Délmagyarország című lapban jelent meg 1936. szeptember 11-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból szemezgetve mutatjuk be, mik foglalkoztatták a régi szegedieket harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…