Délmagyarország, 1912. július 11. – Már unos-untalan írtunk arról, hogy a Stefánia-sétányon lehetetlen a tartózkodás. Ez a liget a város egyetlen üdülőhelye, a hatóság pedig érthetetlen okból bojkottálja. A sétáló közönség porba fullad, bűz, piszok mindenütt. A sétány közepén van valami, ami eredetileg szökőkutnak készült. Onnan azonban bizony meg nem szökik a víz, hanem belezöldül és belesárgul a medencébe. Minden piszkot, a „szökőkut“-ba hajítanak. A hatóság általában a legprimitívebb gondosságot is elmulasztja a Stefánia-sétány épségben tartására. Napról-napra megújul a panasz, hogy a Stefánia-sétányon már tűrhetetlen a tartózkodás. A hatóság pedig türelmesen hallgatja a panaszokat — egészen őszig. Akkor már senkinek nem lesz majd panasza. Ez a taktika méltóan beilleszkedik a közérdekű ügyek szokásos elintézésébe.

Ez a cikk eredetileg a Délmagyarország című lapban jelent meg 1912. július 11-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból szemezgetve mutatjuk be, mik foglalkoztatták a régi szegedieket harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.