100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Nagyszabású ökoturisztikai fejlesztés zajlik a Nagyszéksós-tónál, számolt be a Délmagyar a Móra-Net Televízió alapján.
Szűcs Anikó vezető projektmenedzser arról mesélt a mórahalmi önkormányzati médiának, hogy Mórahalom Városi Önkormányzat a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságával együttműködve gólyamenedékházat és látogatóközpontot valósít meg a területen interaktív kiállítással, természetfilmek vetítésével. Az épületegyüttes környezetében parkoló, játszótér és gyógynövénykert is várja majd a látogatókat.
A fedett szín átalakításával interaktív foglalkoztató teret, az állatbeálló felújításával látványkarámot hoznak létre. Több kilátó épül, amelyekből egy süllyesztett formában készül el, ez nemcsak a szárazföldről, hanem a tó közepén található csatornán keresztül, ponton csónak segítségével is megközelíthető lesz.
A látogatóközpont a tervek szerint 2026 őszén nyílik meg.
A Délmagyar hozzáteszi, hogy több mint egymilliárd forintos támogatásból újul meg a mórahalmi Nagyszéksós-tó és környéke. A város célja, hogy a már több mint száz bivalyból álló gulya a megújult látogatóközpont segítségével továbbra is felhívja a figyelmet a Kiskunsági Nemzeti Park értékeire.













