100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Pár óra alatt elfogták a rendőrök azt a csongrádi fiatalt, aki két láncfűrészt és egy traktort lopott, közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A 19 éves férfi kedden délelőtt jelent meg egy csongrádi ingatlannál, majd az udvarra bejutva lefeszítette a lakatot a garázsról. Az épületben egy kerti kistraktorra és két láncfűrészre lett figyelmes, a kutakodást tovább folytatva pedig egy 20 literes üzemanyagkannát is talált. Miután megtankolta a járművet és felpakolta rá a láncfűrészeket, elhajtott a helyszínről.
A traktort nem sokkal később visszavitte, mivel nem sikerült rá vevőt találnia, a fűrészeket viszont otthon elrejtette, hátha akad majd rá érdeklődő. A vásárlók helyett még aznap rendőrök jelentek meg a helybéli lakosnál, aki gyanúsítotti kihallgatása során beismerte tettét. Lopás bűntette miatt indult ellene eljárás a Csongrádi Rendőrkapitányságon.













