100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Újvidéken december elsején, egy hónappal a vasútállomáson történt tragédia után, megemlékező tüntetésre került sor, írja a Szabad Magyar Szó. A Szabadság tér teljes felülete vörös színbe borult, a portál megjegyzi, hogy ez a szín jelképezi a „véráztatta kezeket”, amelyek felelősek azért, hogy az előtető összeomlása megtörtént.
A festékkel üzeneteket is írtak a térre, többek között „A korrupció öl”, az „SNS gyilkosok” és „Az életfogytiglani börtön is kevés” mondatokat.
A megmozdulás 11 óra 52 perckor kezdődött a vasútállomás előtt, majd a Felszabadulás sugárúton keresztül vonultak a Szabadság térre a résztvevők. Séta közben 15-ször megálltak egy-egy percre, hogy az áldozatokra emlékezzenek.
A tüntetés követelései nem változtak: a vasútállomás és az Újvidék–Szabadka közötti vasút felújítására vonatkozó titkos szerződések és dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, valamint politikai felelősségrevonást is várnak a résztvevők, pontosabban Miloš Vučević kormányfő és Milan Đurić újvidéki polgármester lemondását.

Az újvidéki kommunális és köztisztasági vállalat közmunkásai a megemlékezés után szinte azonnal megkezdték a Szabadság tér megtakarítását a vörös festéktől, jegyzi meg a Szabad Magyar Szó. A tüntetők nagyjából 14:30-kor oszlottak szét, másfél órával később már ment is a takarítás.










