100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Két héttel a tragédia előtt adták ki az illetékes szervek azt a bizonylatot, mely szerint bejelentették az újvidéki vasútállomáson zajló munkálatokat, amihez így papíron október 25-én kezdtek hozzá. Ezeket viszont a beruházóknak a munkálatok megkezdése előtt, még 2023-ban kellett volna beszerezniük, írja a Szabad Magyar Szó a Nova.rs cikke alapján.

„A kérvényt október 7-én adták át az építésügyi minisztériumban, akik 16-án állították azt ki. Vagyis minden munkálatot itt engedély nélkül végeztek és ezt az állam tette”, mondta Miroslav Aleksić, a Néppárt köztársasági képviselője. Ezt követően a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra megkapta ezt a bizonylatot, amit Goran Vesić helyettese, Predrag Petrović írt alá.

Az újvidéki vasútállomás tragikus balesete, amelyben 14 ember vesztette életét, komoly kérdéseket vet fel a projekt kivitelezésével és az érintett vállalatok felelősségével kapcsolatban. Az esemény után több érintett szervezet, köztük a Szerb Vasutak és a kivitelező vállalatok, napok óta nem adtak választ a nyilvánosságnak. A Szabad Magyar Szó összeszedte, mit lehet eddig tudni.

Mint írják, a baleset után különös módon eltűntek a felújítási dokumentumok a CEOP rendszeréből, mely tartalmazza az ország projektjeivel kapcsolatos összes műszaki adatot. Így nehezen rekonstruálható, hogy pontosan milyen munkálatok folytak az állomáson, és ki volt azok felelőse. Néhány mérnök a baleset előtt mentette el a dokumentumokat, melyek azóta újra elérhetők a rendszerben, de szakértők még mindig vizsgálják, hogy történt-e változtatás rajtuk. Zoran Đajić mérnök, aki a projekt tervezési fázisában vett részt, azt állította, hogy a munkálatok során figyelmen kívül hagyták az általa megfogalmazott, biztonságot érintő aggályokat.

Az azóta már lemondott Goran Vesić építésügyi miniszter először azt állította, hogy a balesetben érintett tetőszerkezeten nem végeztek munkát, de később „helyesbítette” kijelentését, és azt mondta, hogy nem történt szerkezeti rekonstrukció. A projektért felelős kínai konzorcium szerint az előtető felújítása nem szerepelt a feladatok között, és a felelősség az újvidéki Műemlékvédelmi Intézeté, amely nem javasolta annak felújítását. Az intézet ezt az állítást hamisnak nevezte.

Az Insajder portál információi szerint az újvidéki állomás használati engedély nélkül működött, és a Szerb Vasúti Infrastruktúra vállalat nem nyújtott be ilyen kérelmet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megnyitón részt vevő emberek, valamint a vasútállomást használó utazók is potenciális veszélynek voltak kitéve. A projekt kivitelezője a kínai China Railway International Co. és a China Communications Construction Company konzorcium volt, a magyar Utiber és a francia Egis leányvállalataival együtt, akik a felügyeleti feladatokat látták el.

A baleset kapcsán az említett cégek nem reagáltak a felelősségüket firtató kérdésekre, míg a projektben részt vevő vállalatok más, nagyszabású szerbiai beruházásokban is érdekeltek, mint például a belgrádi metró vagy a Nemzeti Stadion.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…