Korabeli újságokat és fotókat nézegetni olyan, mintha egy másik világba tekintenénk be. Bár a világpolitikai fordulatokat már az iskolában is megtanítják nekünk, a múlt mélyebb szintű megértésében segíthet, ha felfedezzük, hogy a különböző korszakok meghatározó eseményei hogyan csapódtak le az emberek mindennapjaiban.

Még a leghétköznapibb helyzeteket feldolgozó cikkek mögött is ott volt és van a politikai, gazdasági és kulturális háttér. Így a történelem legborzalmasabb időszakaiban született történetek is egyfajta groteszk bámulattal tölthetnek el. Mai szemmel ugyanúgy rácsodálkozhatunk például a jegyrendszerre vagy az erkölcsrendőrségre, mint ahogy a 20. századi emberek rácsodálkoztak az autómobilra és a villamosvasútra.

A Napszemle rovat nem titkolt célja megcáfolni, hogy régen minden jobb volt, anélkül, hogy ennek ellenkezőjét állítaná. Régen is voltak politikai viták, utcai pletykák, hihetetlennek tűnő párbeszédek, olvasói levelek, helyreigazítások, objektivitásra törekvő tudósítások és választékos publicisztikák – csak a mai fülünk számára már kissé idegen, de pont emiatt élvezetes nyelvezettel.

Egy éve, 2024. június 20-án jelent meg az első Napszemle a Szegederen. Azóta minden hétköznap bemutattunk egy-egy történetet a múlt századból, ezekből most összegyűjtöttük a kedvenceinket.

1903: Kocsira kötözött részeg

A bűnügyi tudósítások sokat elárulnak a korszakról, amelyben papírra vetették őket. A hátrányos megkülönböztetések, a gyakran igazságtalan, következetlen, átgondolatlan törvénykezés tetten érhető a szórakoztató, színes nyelvhasználattal megírt beszámolókban. A negatív hírek kapcsán sehol nem volt még a ma megszokott, távolságtartó semlegesség. Pátoszos sajnálatba burkolták a szerelmi tragédiákat, miközben a legnagyobb természetességgel és gyakran humorosan számoltak be a lakodalmi késelések vagy az öngyilkosságok gyakoriságáról. 

1903-ban egy szomorú halálesetről írt a Szeged és Vidéke, de az ironikus hangvétel miatt lehetetlenség teljesen komolyan venni. A cikk mintha gúnyolódna a szereplőkön, és azt sugallná, hogy maguknak köszönhették a sorsukat. Egyben görbe tükröt mutat a társadalomnak is, jelezve, hogy a részegség és a felelőtlenség milyen következményekkel járhat – örökérvényű üzenet. 

Mindemellett meglepő, hogy a munkatársát véletlenül megfojtó férfi végül csak egy hónap fogházat kapott. Ma talán évekig ülne a rácsok mögött.

1911: Püspöki székhely vagy hízott kacsa?

Ma már kissé komikusnak hat a Szegedi Napló 1911-es cikke, amelyben még enyhén ironikus stílusban arról írtak, hogy egy másik lap azt a „lehetetlen” hírt közölte, hogy Szegeden lesz a püspöki székhely. A végén mintegy mellékesen jegyezték meg, hogy ez körülbelül annyira reális, minthogy egyeteme lesz a városnak.

Ez a feltételezés már bő egy évtizeddel később megcáfolódott, ám ilyen áron valószínűleg a Szegedi Napló szerkesztői sem kértek volna püspökségből és egyetemből. 

Szegednek ugyanis azért lett 1921-ben felsőoktatási intézménye, mert a trianoni békeszerződést követően a kolozsvári egyetem kénytelen volt a román határ másik oldalára menekülni. Püspökségre 1923-ig kellett várni, ekkor még ideiglenesen volt Szeged a székhely, 1931-től már hivatalosan is. 

1908: A legfiatalabb utas

A 20. század melankóliáját olykor szívmelengető hétköznapi történetek törik meg.

1908. augusztus 2-án vonaton adott életet gyerekének egy nő – erről ilyen egyszerűen is be lehetett volna számolni, de elődeink ennél rafináltabbak voltak. Az eset egy tömött vonaton történt, amelyre úgy tűnt, már egy ember se férne fel. Egy várandós utasnak azonban éppen ekkor jött el az ideje. A cikk erről nemcsak mint érdekes történésről számol be, hanem az asszony szellemességeként, mintha ő maga találta volna ki, hogy így csempésszen még egy utast a szerelvényre. 

Bár a friss anyukának bizonyára nem volt könnyű helyzete, 20. századi kollégáink úgy döntöttek, hogy nem erre fókuszálnak. Megtalálták a könnyed humort a történetben, hogy legalább az olvasók arcára egy kis mosolyt csaljanak. 

1947: Titokzatos földlökések Szegeden

A Napszemle rovat egyik legemlékezetesebb darabja volt ez a cikk 1947-ből, ami a Szegeden tapasztalható, hullámokban érkező földlökéseknek járt utána. Mint kiderült, a talajrezgések hátterében nem egy geológiai folyamat, hanem emberi tevékenység állt. A régi vasúti híd roncsai ugyanis annyira beragadtak az iszapba, hogy a mérnökök csak víz alatti robbantással tudták őket kiszakítani. 

A legnagyobb csavar a történetben nem a talajrezgések valódi oka volt, és még csak nem is az, hogy a robbantásról előzetesen nem tájékoztatták a lakosságot. Az igazi váratlan fordulatot az jelentette, hogy amikor egy újságíró elment az egyetemre, hogy utánajárjon az ügynek, egy professzor közölte vele, hogy szerinte nincs földrengés, de biztosat nem tud mondani, mivel az egyetem szeizmográfja már évek óta nem üzemel. 

1929: Nyári zápor Szilveszterestén

Bizonyára sokak számára ismerős az élmény, amikor egy boltban annyira fura ruhadarabra bukkanunk, hogy egyszerűen nem hagyhatjuk ott. Ennél a cikknél is azt éreztem, hogy hiába rugaszkodik el a valóságtól, nem lehet kihagyni, mivel ehhez hasonlót valószínűleg nem sok helyen találunk. 

Főhősünk, egy 20-as évekbeli szegedi újságíró saját magát alakítja irodalmias írásában, amely során a rendkívül bonyolult mennyországi bürokrácián kell végigvergődnie egy válasz reményében. A szerző azt próbálta megfejteni, hogy miért volt Szilveszter estéjén nyári zápor, ami „elmosta a fél város jókedvét a muladozástól és boldogtalanná tett vagy félszáz lokál- és mulatótulajdonost”. 

Egy fantasztikus történet ez, ami az orosz realizmust idézi: a misztikum csak a túlzás eszköze, a kiindulópont és az összkép is valójában rendkívül hétköznapi. Az írás egyfajta szórakoztató vigaszt nyújthatott azok számára, akik addig bosszankodtak az időjárás miatt.

És még egy ilyen semleges témáról szóló cikkbe is becsúszott pár, akár aktuálpolitikainak is felfogható megjegyzés, mint például az, hogy „ha senkinél nincs is, de az angyalok előtt van ujságiró becsület”.

1919: A meg sem született átokházi lakos elmaradt esküvője

Továbbmegyünk az abszurditás vonalon, de visszautazunk egy évtizedet, és leereszkedünk a mennyből a földre, egészen pontosan Átokházára, a mai Ásotthalom területére. 

„Maga még meg sem született, hogy akar hát megnősülni?” – kérdezték 1919-ben a pórul járt Csurik Andrástól, akire mintha tényleg átkot szórtak volna. A férfi meg akart esküdni Nagy Juliannával, aminek adminisztratív akadályt állított, hogy évtizedekkel azelőtt a szülei elmulasztották bejelenteni a születését. 

„Hát akkor bejelentöm, hogy mögszülettem” – mondta a vőlegény az anyakönyvvezetőnek. De ez már akkor sem így működött. 

1921: Egy rejtélyes sorokkal búcsúzó öregúr

Ki vágja le a fodrász haját? Ki masszírozza a masszőrt? Örök kérdések, amelyeket el is lehet intézni azzal, hogy egy másik fodrász vagy masszőr. Ám vannak olyan foglalkozások, amelyeket egy településen csak egy ember űz, pont azért, mert nincs is többre szükség. De mi történik, ha eljön az ő ideje? 

Szegeden az 1910-es években Czike Ferenc irodatiszt vezette a halotti nyilvántartást. 1921-ben, húsvét másnapján azonban ő is elhunyt. Ekkor derült ki, hogy megírta a saját halotti bizonyítványát, amelyhez egy rejtélyes megjegyzést is csatolt. „Ezuttal elhantolják egy az életben ritkán előforduló családi dráma utolsó tanuját és egy rémes titok őrét” – írta az öregúr, de senki nem tudta, mire utal ezzel. Hozzátartozói már nem voltak, és a bor mellett sem említett soha családi drámát. A titkot ezzel a sírba vitte, már ha egyáltalán volt titok. Ez már nem derül ki – de pont ettől a rejtélyességtől izgalmas a története. 

1904: Csillag Mihály, Vincze Mihály s Török József tápéi munkások nagyon beitaloztak

Nem véletlen, hogy sok cikket válogattunk be a rovatba az 1900-as évek elejéről: a régies szóhasználat már a kontextus ismerete nélkül visszarepít minket a régi alföldi utcákra és terekre. 

A tápéi munkások balhézásáról szóló cikk csak négy mondatból áll, de a csattanó miatt önmagában megérte felvenni a listára. Ma már meglepően hat, de akkor valószínűleg teljesen racionális döntés volt az aratás miatt elhalasztani egy börtönbüntetést. 

1994: A szelíd kutya és a hamis gazdája

Témában, megfogalmazásban, hangulatban és szerzői hozzáállásban is nagyon eltér az eddigiektől az utolsó írás, ami nem is meglepő, mivel majdnem egy évszázaddal később született.

Nemcsak az újságírók, hanem az egyszerű járókelők is gyakran szembesülnek a dilemmával, hogy be kell-e avatkozni, ha igazságtalanságot látnak, vagy hagyni kell, hogy minden a „természet” rendje szerint folyjon. Ilyen volt az is, amikor egy szegedi újságíró tanúja volt annak, ahogy egy idős hölgy a halálba vezette a szelíd kutyáját. 

A szerző a cikkében önkritikus hangot megütve belátta, hogy legfeljebb néhány napig lesz rossz kedve a történtek miatt. De mégis fontosnak tartotta annyira, hogy megörökítse a háziállat hétköznapi tragédiáját – és három évtizeddel később még mindig olvassuk a sorait. 

További cikkek

A listára nem fértek fel, de említésre érdemes, hogy mennyi házasságról szóló cikket mutattunk be. Volt például cikk egy 1940-ben, társkeresés céljából feladott apróhirdetésről, amelynek az lett a vége, hogy a férfi beperelte a nőt, mert szerinte a valóságosnál csinosabbnak adta ki magát. Ott volt még a házaséletet letöltendőként felfogó férfi esete, végül a kiszámítható és mégis hihetetlennek hangzó történet az álarcok oltalmában újra egymásra találó házaspárról.

Megtaláltuk a választ a halászlékérdésre, illetve Szeged talán legrövidebb és leghosszabb közgyűlését is. Nem szpoilerezem le, legyen elég annyi, hogy az egyiket percekben, a másikat szinte hónapokban kell számolni. És van egy Napszemle, melynek a címe egyetlen szó. Nem is kell több.