Nyári zápor Szilveszterestén

Szegedi Friss Ujság, 1929. január 2. – Újévre virradóra kaptam a következő parancsot: Meg kell tudni, miért volt Szilveszterestén nyári zápor, ami elmosta a fél város jókedvét a muladozástól és boldogtalanná tett vagy félszáz lokál- és mulatótulajdonost. Azonnal vettem a kalapom és fölkerestem az ügyeletes angyaltisztet, aki az égiek részéről most nálunk teljesiti az inspekciós szolgálatot, elterjesztettem a kérést:

— Az égi városházára szeretnék jutni, kérem a névjegyét néhány ajánló sorral együtt, hogy Szent Péter beengedjen a nagy kapun.

Hát ha sehol és senkinél nincs is, de az angyalok előtt van ujságiró becsület. Ezt abból gondolom, mert az inspekciós angyal nyájas készséggel, sietve tett eleget a nagy instanciának. Öt perc mulva már rohantam fel az égi városháza lépcsőjén s nagy sietségemben egészen megfeledkeztem arról, hogy Szent Péternek kapupénz fejében legalább boldog ujévet kellett volta kivánnom. Az első hivatali ajtón belépve, egy tudós kinézésü szemüveges angyalnak lihegve adtam elő a mondókámat.

— Óriási konsternáció... a város viz alatt... rengeteg elázott selyem, bársony és csipke... tönkrement bundák és glacée cipők... több mázsa lemosott pouder és rouge... Elmaradt happy-end... vergődő zenekarok... néma camerák...

A szemüveges angyal félbeszakitott:

— Számot kérek.
— Miféle számot?
— Aktaszámot. Hát itt is kell? – kaptam észhez — Jaj, hogy erre nem gondoltam.

Futottam, mint egy nagyon tehetséges kengyelfutó az égi iktatótba. Lábam alig érte a földet, illetve: az eget. Az iktatóangyal, miután mindenfelől, még az elmaradt karácsonyi és ujévi ajándékom felől is informáltam, elővette a név és tárgymutatót, előszedte a naplóiveket, az expediciós könyvet és végre ráirta egy kis cédulára a darabszámot, mely olyan hosszu volt, mint ide hathét. (Fenn nagyobb az ügyforgalom, mint lenn.) A papirlap másik oldalára pedig az ügyosztály számát írták rá: 93865, de persze római számokkal és alája a tárgyat: Szeged sürgősen esőért esedezik. Dátum: 1928. Julius.

Az előadó nem fogadott, mert migrainje volt – még akkor nem tudtam mért. A mellékhivatalokban pedig csak avanyit sikerült megtudnom – az ügydarab további sorsa után kutatva –, hogy innen még augusztusban a csapadék nyilvántartó és elosztó hivatalba ment véleményezés, innen jelentéstétel végett áttették a számvevőséghez, azután tiszti ügyészséghez, a gazdasági, majd a mértékhitelesitő és a munkaközvetitő hivatalhoz és még vagy félezer ügyosztályba és hivatalba. Térdig kopott a lábam s nem ismertem a nyelvemre, mióta utoljára láttam, mire roskadozva és végre a mennyei kiadóban rátaláltam a szegény csapadékkérő instanciájára. Éppen leázás alatt állott.

— Jöjjön holnap – mondta az irodaigazgató-angyal.
— De kérem – szabadkoztam – bocsánat, nem lehet, parancsom van rá...
— A földi parancsok itt nem érvényesek – erélyeskedett és hajthatatlan maradt.

Lehorgaszott fejjel, busan ültem a liftben, mely szállitott lefelé. A szelid tekintetü és barátságos liftesfiu, akarom mondani liftes angyal, láthatólag mélyen megsajnált. A hatezerhatszázhatvanhatodik emeletnél aztán egyszerre csak megállitotta a gépezetet és odakuporodott mellém. Elcsicseregte a nagy titkot:

— Nálunk, itt fenn, az az uzus, hogy restanciákkal nem szabad a hivataloknak átlépni az ujév küszöbét. Az eső iránti kérelmetek, mely a nyáron érkezett, a legutolsó napon, a szilveszternapi égi tanácsülés elé került, ahol az előadó szenátor kellő fedezet hijján és azért, mert az időszámitó hivatal jelentése szerint az ügy elvesztette aktualitását (a kukoricákra már nem kell az eső) a kérelem elutasitását javasolta. De az elnöklő Ur egy pillanatra magához tért a csöndes merengésből és megkérdezte a referenst:

— Mikor jött a darab?

Az égi szenátor egy kicsit elpirult, ökögött is, makogott is, dehát nálunk füllenteni nem lehet.

— A nyáron.

A liftes angyal most egész közel hajlott hozzám s nehogy valaki hallja, suttogva folytatta a barátkozást:

— Az Ur éktelen haragra lobbant. Azonnal kiadta a parancsot, hogy a jó szegediek kérelmét még ma, soron kivül teljesiteni kell! Telefonutasitásra azután gyorsan kivonultak az égi tüzoltók s minden tömlőt, gőzfecskendőt Szeged fölött koncentrálva, elárasztották a várost Szilveszteresten menyei vizzel, hogy ők maguk is megsokalták a végén... A többit tudod – fejezte be a csicsergést a kis angyal.

Ez a cikk eredetileg a Szegedi Friss Ujság című lapban jelent meg 1929. január 2-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.