100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Délmagyarország, 1940. június 28. – Rendkívüli és páratlanul érdekes ügyben hoz döntést a napokban a huszti bíróság. Az ügyet egy apróhirdetés indította el, amelyet egy szegedi fiatalember jelentett meg budapesti lapokban. Az apróhirdetéssel csinos, tisztességes úrileány ismeretséget kereste házasság céljából. Hangsúlyozta, hogy hozományra nem tart igényt, természetes, hogy ilyen kikötés következtében tömegével kapta az ajánlatokat, jeligés levelek alakjában. A rengeteg levél között egy »Boldogítani akarok« aláírásu Husztról jött levél tetszett meg legjobban a szegedi fiatalembernek, aki rövid levelezés után fényképet kért az ismeretlen huszti leánytól. A címére nemsokára megküldött fénykép nyomán azonnal bele is szeretett az ismeretlen szegedi hódoló. A levél írója megjegyezte ugyan, hogy a fénykép »régebbi« és »hízeleg«, de ezt csak szerénységnek minősítette a most már ismerkedni akaró fiatalember. Ezért Husztra utazott »leánynézőbe«. Meglepetésére azonban a fényképhez csak nagyon halványan hasonlító, szerinte immár meglehetősen csúnya leányt talált. Ezen annyira fölháborodott, hogy Húsztól azonnal ügyvédhez rohant utazási költségeinek visszatérítéséért keresetet indított a leány ellen.
Arra hivatkozik keresetében, hogy őt rutul megtévesztették a fényképpel. A leány azzal védekezik, hogy őszintén megírta, hogy a fénykép »régebbi«: 10 évvel ezelőtt készült 20 éves korában. Különben is ő nem tartja magát csúnyának, sőt éppoly csinosnak, mint amilyen csinos leányt az apróhirdetés megkövetelt. Így tehát fiatalember követelését semmi sem indokolja. A rendkívül érdekes polgári per kimenetele elé natív érdeklődéssel néznek jogászkörökben…
Ez a cikk eredetileg a Délmagyarország című lapban jelent meg 1940. június 28-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból szemezgetve mutatjuk be, mik foglalkoztatták a régi szegedieket harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.













