Vádat emeltek egy grúz embercsempésszel szemben, aki 2023 őszén okozott halálos balesetet Szeged közelében, majd elmenekült a helyszínről – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t. A férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásával és minősített embercsempészéssel vádolják.
Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte, hogy a férfi 2023. október 27-én hajnalban a szerb–magyar határ közelében vett fel egy személyautóba három török állampolgárságú felnőttet és négy gyereket, akiket ismeretlen társai kísértek át a zöldhatáron. A külföldiekkel együtt Németország felé indult.
Az 55-ös főúton, Szeged felé haladva egy balkanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és átsodródott a szemközti sávba, ahol a fékezés ellenére frontálisan összeütközött egy kisteherautóval. A balesetben egy határsértő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még a helyszínen életét vesztette, hatan – köztük a teherautó utasa – súlyosan, míg ketten könnyebben sérültek meg.
A balesetben súlyosan megsérült vádlottat a helyszínre perceken belül megérkező ismeretlen társa autójába ültette, majd egy szlovákiai kórházba vitte. A férfit két nap múlva, nemzetközi körözés alapján elfogták, és később átadták a magyar hatóságoknak.