Gombafertőzésre dolgoznak ki mRNS-alapú terápiát Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nemzetközi együttműködésben nyert HU-rizont pályázatot egy mRNS-alapú terápiás eljárás kidolgozására, amely a Candida gombafertőzés okozta gyulladás kezelésére fókuszál – közölte a Szegederrel az intézmény.

Az SZTE a Pennsylvania Egyetemmel és a King's College Londonnal közösen egy mRNS-alapú terápiás eljárás fejlesztésén dolgozik, amely célzottan a Candida gombafertőzés által okozott gyulladást csökkentené. A kutatás vezetője, Gácser Attila biológus két éve kezdte el a vizsgálatokat Karikó Katalin ösztönzésére.

A projekt a 2024 novemberében Szegeden megrendezett mRNS-konferencián is bemutatkozott, ahol Gácser Attila személyesen egyeztetett Dr. Pardi Norbert professzorral. Az ő laboratóriuma révén kapcsolódott be a Pennsylvania Egyetem – ahol egyébként Karikó Katalin is dolgozik – a kutatásba, míg a King's College részéről Dr. Julian Naglik, a gombás fertőzések nemzetközileg elismert szakértője csatlakozott.

Gácser Attila elmondta, hogy a kutatás célja olyan terápiás módszer kidolgozása, amely az mRNS-technológia segítségével képes csökkenteni a Candida-fertőzések által kiváltott gyulladást. Korábbi projektjeik a gombafertőzés elleni vakcinák fejlesztésére irányultak, azonban az új kutatás kifejezetten a nyálkahártya-fertőzések kezelését célozza.

A szisztémás és a nyálkahártyát érintő Candida-fertőzések eltérőek: míg az előbbieket immunválaszt aktiváló vakcinákkal lehet kezelni, az utóbbi esetében épp ellenkező megközelítésre van szükség – magyarázta a kutató. A cél a gyulladás csökkentése, mégpedig azáltal, hogy semlegesítik a gomba azon komponenseit, amelyek ezt a kóros folyamatot kiváltják.

A Candida gombák az egészséges szervezetben is jelen vannak, gyakran a szájüregben és a hüvelyben telepednek meg. A kutatócsoport most egy olyan rendszeren dolgozik, amely a nyálkahártya sejtjeit ellenállóbbá teszi a fertőzés káros hatásaival szemben. Az SZTE konzorciumvezető biológusa elmondta, kutatási programjukban Karikó Katalin is részt vesz az SZTE professzoraként.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám / SZTE NKI