100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Sulyok Tamás köztársasági elnök rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré nevezte ki Fülöp Zsoltot. A kinevezés január elsejétől lép életbe, és az ELI konzorcium nemzetközi koordinációjával kapcsolatos feladatellátásra szól – vette észre a Magyar Közlönyben foglaltakat az Index.
A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter javaslatára történt kinevezés a vonatkozó törvények alapján kapott megerősítést. A „rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter” rang a nagyköveti szint alatt helyezkedik el, és a tapasztalt diplomaták számára elérhető, akik nem töltenek be nagyköveti pozíciót.
Fülöp Zsolt megbízatása legkésőbb 2026. december 31-ig szól, vagy az ELI ERIC nemzetközi kutatási konzorcium koordinációjához kapcsolódó feladatok ellátására. Az ELI ERIC tavaly novemberben vette át a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóközpont üzemeltetését.
A konzorciumról annak idején Allen Weeks, az ELI ERIC főigazgatója elmondta, a megállapodás révén a konzorcium többségi üzletrészt szerez az ELI HU Nonprofit Kft.-ben, és ezzel átveszi az intézmény üzemeltetésének és finanszírozásának felelősségét. A megállapodással tízéves terv valósult meg, egységes szervezetben működhet az Exterme Light Infrastructure keretében létrehozott szegedi és prágai intézet.
Az ELI ERIC tagja Magyarország mellett Olaszország, Litvánia és Csehország és megfigyelői státuszban részt vesz benne Németország és Bulgária is. A megállapodás megnyitja a lehetőséget az előtt, hogy további országok is csatlakozzanak a konzorciumhoz a létesítmények működtetése és fejlesztése érdekében.

Az ELI-ALPS elsődleges küldetése, hogy ultrarövid impulzusokat szolgáltató fényforrások széles skáláját tegye hozzáférhetővé a nemzetközi tudományos közösség különböző felhasználói csoportjai számára. A létesítmény küldetésének másik fő eleme a nagy csúcsintenzitású és nagy átlagteljesítményű lézerek tudományos és technológiai fejlesztésének elősegítése. A 2023-as fizikai Nobel-díjjal elismert kutatók közül, Krausz Ferenc és Anne L’Huillier munkája is közvetlenül kapcsolódik az intézethez.
A kutatóközpont kivitelezési munkálatai 2014 tavaszán kezdődtek. Épületegyüttesének teljes szintterülete mintegy 24,5 ezer négyzetméter. Az első lézereket még 2017-ben telepítették. A különféle hullámhosszú, impulzusú és intenzitású lézerek, másodlagos források és kísérleti állomások tervezését, kivitelezését és beüzemelését az ELI ALPS munkatársai végezték hazai és külföldi partnerekkel együttműködve. A központ kialakítása és a kutatási berendezések tervezése, kivitelezése és beüzemelése – az előkészítést is beleértve – mintegy 81 milliárd forintból valósult meg.













