100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Pénteken ismét megrendezték a „Light Friday” nevű akciót, amely során a rendőrség Szegeden és Csongrád-Csanád vármegye több településén – köztük Szentesen, Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Makón és Kisteleken – büntetés helyett ajándékokat osztogatott a kerékpárral közlekedőknek.

Az immár hatodik alkalommal megtartott figyelemfelhívó akció célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a rossz látási viszonyok veszélyeire az őszi–téli időszakban. Szegeden, a Szent István téren reggel 7 órától 11 óráig tartott a program, amely során a rendőrök kerékpárosokat állítottak meg – de a büntetés helyett ajándékokkal kedveskedtek nekik. Az ajándékok között kerékprizmák, lámpák, kerékpárzárak, csengők és láthatósági mellények is voltak, amelyeket a kerékpárosok közlekedéssel kapcsolatos kérdések helyes megválaszolásával kaptak meg.

A szeged.hu helyszíni beszámolója szerint a résztvevők örömmel fogadták a rendőrség kezdeményezését, volt aki a meglévő lámpáik mellé kért tartalékot is, mert időnként úgyis eltűnik egy. Kocsis Ferenc, egy idős embereknek ételt szállító kerékpáros a portálnak azt mondta, a közlekedés számára a kerékpárutakon biztonságosabbnak tűnik, és ahol nincs bicikliút, ott a járdán halad inkább, mert sok autós túl őrülten közlekedik.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…