100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
November 8-án a kortárs szegedi irodalom, képzőművészet és zene új ösvényeire kalauzoló programmal mutatkozik be a Kultúrtérkép Egyesület a Grand Caféban. Sőt, zöldet kap egy városi kerékpározásról szóló beszélgetés is, közölték a szervezők a Szegederrel.
Pénteken 19 órától az egyület saját kiadványaival ismerkedhet meg a közönség. A Triangelis, a telhetetlen és az Egy földrendgés epicentruma című kiskiadványok alkotói közül Antalovics Péter költő, Szalma Zsóka festőművész, tetováló, Roskó Gábor festő- és grafikusművész, Szalay Ignác grafikus, kiadványtervező, Nagy Benedek Máté költő és Tar Brigitta grafikus lép színpadra.
Az este folytatásában, 20 órától helyi kerékpáros közösségek tagjainak beszélgetését hallgathatják meg az érdeklődők Városi kerékpározás fékkel, fék nélkül, ésszel, ész nélkül címmel, majd fellép az August Clown. Utóbbi Höffler Norbert szegedi singer-songwriter projektje, dalai az amerikai indie, folk stílus irányzatot képviselik. 2019-ben jelent meg az első kislemeze, melyet egy live session felvétel keretein belül a Gribedli Stúdió rögzített. A közeljövőben tervezi kiadni az első nagylemezét.
Az esemény részleteiről a Facebookon lehet tájékozódni. A Kultúrtérkép Egyesület 2023-ban alakult alulról építkező projektek szervezőtagjaiból. Hozzájuk fűződő közösség a Tricikli Fesztivál stábja és a Törzsasztal Műhely tehetséggondozó alkotócsoport, ami 2017 óta szervez íróműhelyeket, fúziós könyvbemutatókat a városban.













