A Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége élére Ignácz Mátét választották, aki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) orvosi karának hatodéves hallgatója – írja a Délmagyar. Az őszi tisztújító konferencián egyhangú döntéssel, ellenszavazat és tartózkodás nélkül választották meg. A testületben további négy szegedi hallgató is vezető szerepet kapott. Így körülbelül 200 szegedi dolgozik az 1200 fős szövetségben.
Elnökként Ignácz Máté felel a szövetség külső megjelenéséért, a partnerszervezetekkel, valamint külföldi orvostanhallgató szervezetekkel való kapcsolattartásért. Célja, hogy az idei tanévben új szintre emeljék a szövetség munkáját a prevenció, valamint a nemzetközi hallgatói innovációk és műhelymunkák színterén.
A szövetség tevékenysége magában foglalja a laikusok egészségnevelését, például szűrőnapok és világnapok keretében végzett akciók szervezésével. Száraz november kampányt is indítanak, amely az alkoholfogyasztás káros hatásaira hívja fel a figyelmet. Emellett fontos feladatuk a hallgatók nemzetközi szakmai fejlődésének elősegítése, évente több hallgatót közvetítenek szakmai és tudományos cseregyakorlatokra.
„Büszke vagyok arra, hogy vannak projektjeink, amelyeknek köszönhetően látható a munkánk. Ilyen volt például az Ismerd fel kampányunk, melyet már kétszer megrendeztünk az orvoskarokkal rendelkező egyetemi városokban” – mondta a szegedi elnök a lapnak. A kezdeményezés keretében szűrőbuszokat küldtek a településekre, lehetőséget biztosítva a lakosok számára olyan vizsgálatokra, amelyekre az ellátórendszerben csak hosszú várólista után juthattak volna el.
Ignácz Máté mandátuma egy évre szól, és bár azt mondta, megtiszteltetés számára a pozíció, jövőjét a betegellátásban képzeli el pszichiáterként.