Péntek reggel még fel tudtak szállni a hőlégballonok, miután többször is törölni kellett versenyeket a változékony idő miatt szeptember 8. és 14. között. Az utolsó napon délután is lett volna még verseny, ami szintén meghiúsult a rossz idő miatt. Erre viszont számítottak a szervezők, ezért is rakták csütörtökre a nagy közös repülést, mely az időközben szintén törölt szegedi repülőnapok része lett volna ma.
A péntek délelőtti verseny most nem a Fehér-tó környékén, hanem Kecskés és Szentmihály között zajlott, a résztvevők 3 feladatot – Gordon Benett Memorial és Tétova keringő – teljesítettek. Kedden délután célbadobás a CE Glass területén, szerdán délután pedig berepülés és 3D feladat is volt. Csütörtökön már Gyálaréten folytak az események. A feladatokról bővebben a ballon.hu oldalon lehet olvasni.
A VB kapcsán eredményt majd később hirdetnek, és bár 14-e a végdátum, ekkor már csak zártkörű éremosztás lesz Szegeden, felszállás nem volt meghirdetve aznapra. A hőlégballonozás meglehetősen érzékeny az időjárásra, éppen ezért a szervezők szerint már két felszállás után is hirdethető végeredmény, így nem kellett aggódni a viszonylag sikeres szerda és csütörtök után a pénteki időjárás miatt.
A csütörtök délutáni 120 hőlégballonos, versenyen kívüli felszállás is egy órával a meghirdetett időpont előtt zajlott, itt is közbeszólt ugyanis az időjárás. Mint a szervezők írják, „az egyre erősödő szél sajnos nem tett jót a földön álló és várakozó ballonoknak. A kupolákba belekapott a szél, amitől eldeformálódtak, elfeküdtek. Biztonsági okokból ezért a pilótáknak ilyen szituációban muszáj a magasba emelkedniük”.