100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Elkészültek a kerékpártámaszok a városi tárolóbővítési programban, írja Nagy Sándor közösségi oldalán. A városfejlesztési polgármester a belvárosban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a projektben 36 helyszínen 347 támaszt helyeztek ki, a munka 71,5 millió forintba került.
A város indoklása szerint a költségek azért ilyen magasak, mert egyes helyeken vízáteresztő burkolattal, fa- és növénytelepítéssel készültek a kerékpártárolók. A most lezárult program keretében több tucat fát és közel kétszáz cserjét is elültettek. Ezen kívül szempont volt, hogy mindenütt a helyszínhez illeszkedő, a váz rögzítésére is alkalmas támasztípusok lettek kihelyezve.
A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar előtt a korábbiakhoz hasonlító zöld támaszokat helyeztek ki. Szintén sok támasz került még a Krúdy Gyula Szakképző Iskola, a Deák Gimnázium és a Gedói Általános Iskola elé is. A belváros sem maradt ki a jóból, kerültek támaszok a Radnóti és a Kőrösy közé, de találtak helyet a Reök-palotával szemben is, ahol korábban igen korlátos volt a kerékpár lerakásának esélye.
„Szeged a legkerékpárosabb magyar város” – mondta Nagy a szeged.hu beszámolója szerint. Az alpolgármester úgy véli ugyanakkor, a kerékpárosok egyik legfontosabb problémája az szokott lenni, hogy amikor elértek a céljukhoz, hová kössék ki a kerékpárjukat, hogy biztonságban tudják azt. Ezért döntöttek úgy, hogy a város kerékpáros infrastruktúráját javítva erre is áldoznak.













