100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Az élénk érdeklődés miatt még egy alkalommal látható lesz a Játékszín Aranylakodalom című előadása Szegeden. Szente Vajk vígjátéka augusztus 3-a után augusztus 4-én este is színpadra kerül az Újszegedi Szabadtéri Színpadon, közölték a szervezők.
A fesztivál eredetileg augusztus 3-ára hirdette meg a Játékszín komédiáját. A Szente Vajk írta és rendezte produkció a 2020-ban Újszegeden is bemutatott Legénybúcsú folytatása, ám önmagában is kerek, szórakoztató színházi élményt nyújt, áll a közleményben. Az előtörténet ismeretének megléte vagy hiánya nem tántorította el a nyári kikapcsolódásra vágyókat, a meghirdetett előadásra már jó ideje nem lehet jegyet kapni.
Ennek ellenére sem lankad az érdeklődés az Aranylakodalom iránt, ezért a Szabadtéri szervezői úgy döntöttek, még egy alkalommal műsorra tűzik azt. A szombati alkalmat követően augusztus 4-én, vasárnap este is meg lehet nézni a vendégelőadást, amelyben Alex és Simon, a két ügyeskedő háziorvos újabb félreértésekbe, magánéleti kalamajkákba keveredik, ráadásul rendelőjük falai között, az Alex esküvőjét megelőző pillanatokban.
Az előadás főszerepeiben Szente Vajk és Nagy Sándor kettősét láthatják a nézők, de színre lép Szerednyey Béla, Náray Erika, Gáspár Kata, Kárpáti Rebeka, Kovács Gyopár, Szirtes Balázs, Kovács Panka és Barabás Kiss Zoltán is. A darab helyszínéről és a szereplők öltözékéről Kovács Yvette Alida díszlet-és jelmeztervező gondoskodott.
Az előadás részletes szereposztása és közreműködőinek névsora megtalálható a Szegedi Szabadtéri Játékok weboldalán, ahol már kaphatók a jegyek az Aranylakodalom újabb előadásnapjára is. A belépőket az érdeklődők az online megoldás mellett a Szabadtéri jegyirodában, vagy országszerte az Interticket partnerirodáiban is megvehetik.













