„Zsuzsával a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinika Onkológiai Osztályán jártunk, ahol megismertük azt az emberfeletti küzdelmet, amit az itt dolgozók és a betegek együtt folytatnak a gyógyulásért és az életért” – írta ki közösségi oldalán Sulyok Tamás.
A Szegedhez is kötődő köztársasági elnök szerint „az orvosszakmai profizmus mellett a közösség, a szeretet és a hit gyógyító ereje is kell az élethez”. Sulyok arról is ír bejegyzésében, hogy a gyermekonkológián beszélgettek az orvosokból, nővérekből és pszichológusokból álló közösséggel, amely „nemcsak a reményt adja a szülőknek, hanem segíti is a gyermekek gyógyulását”. A látogatásról egy rövid videót is forgattak.
Azt a Népszava nyomán mi is megírtuk, hogy hét hétig nem volt gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen a műtő rossz állapota miatt. A problémát eddig úgy oldották meg, hogy Pécsre, Debrecenbe vagy Budapestre szállították át a sebészeti beavatkozásra szoruló gyerekek többségét. Sőt májusban a 450–500 kilométeres Mezőkovácsháza–Orosháza–
Bár a minisztériumban tudhattak a problémáról, amikor nyilvánosságra került a gyermekklinika hiányossága, összeültek a vezetők és az a döntés született, hogy ideiglenesen megkapják egy másik épület műtőjét. Így már nem kell más városokba vándorolni, csak a műtőig, az operáció végeztével pedig vissza a klinikára. Mindeközben a Magyar Orvosi Kamara is megmondta, hogy nem a „szivárogtatókat”, hanem a megoldást kell keresni. Állítólag már dolgoznak ezen, a terv szerint végleg bezárják a régi műtőt, és a következő nyolc hónapban egy új blokkot alakítanak ki a klinika egyik emeletén.