Hétfőtől már Újszeged egyes részein is fizetni kell a parkolásért

Még tavaly, a nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen döntöttek arról a városatyák, hogy Szegeden idén július 1-jével – ami hétvégére esik – változások lesznek a parkolásban, mivel egyes nagykörúton kívüli részek is díjkötelesség alá fognak tartozni egy kék zónával, de Újszeged Erzsébet liget körüli része, vagy az eddig ingyenes Torontál téri P+R parkoló is fizetőssé válik, utóbbinak egy sokkal olcsóbb, teljesen új lila zónát alkottak.

Ehhez 125 új jegyautomatát vásároltak nettó 900 ezer euróért (340 milió forint), melyből 114-et telepítenek az érintett területeken. Utóbbi meg is történt, ráadásul az automaták helyei már korábban felfestésre kerültek, így a helyiek előre tudhatták, hova fognak kerülni. Szegeden a parkolási díjakat is lépcsőzetesen emelték elsősorban az inflációra hivatkozva, először tavaly július 1-jétől, majd idén január 1-jétől, ám most nem kell ilyenre számítani.

Szeged legdrágább, zöld parkolási zónájában tehát továbbra is 600 forint egy óra, ez egyébként a legdrágább budapesti zónával megegyező ár. A sárga zóna is marad ugyanúgy óránként 330, míg egész napra 1980 forint Szegeden. Az újak közül a körúton kívüli kék zónában 230 forintot kell kicsengetnünk óránként és 1320 forintot egy egész napra, a Torontál téri P+R parkoló lila zónájában pedig 150 és 900 forintra adódik mindez.

Forrás: Szepark

Az intézkedéssel egyébként Knezevics Viktor, a Szegedi Közlekedési Társaság tavaly kinevezett ügyvezető igazgatója is egyetért. Korábban arról beszélt, hogy az utóbbi időben olyan mértékben növekedett a gépkocsiforgalom Szegeden is, hogy ezt a fajta terhelést a belvárosi utak már nagyon nehezen bírják el, így egy ilyen intézkedésnek nem kizárólag gazdasági oka, hanem forgalomszabályzási, és ezáltal fenntarthatósági célja is van. Lakossági igény is volt a zónák kiterjesztésére, mivel korábban a nagykörútnál élők nem tudnak megállni a saját ingatlanuk közelében.

Fontos információ az új övezeten belül lakóknak, hogy a lakóhelyükhöz legközelebb eső négy utcára kedvezményes éves lakossági parkolóbérletet tudnak váltani, melyhez előzetes regisztrációra van szükség. Erre már június 10-től lehetőség van személyesen az SZKT közkapcsolati irodájában az Arany János utcában vagy online. Az új parkolási rendszerről pedig a Szepark honlapján lehet tájékozódni bővebben.