Legutóbb elméletileg tavasszal járt Szegeden a techcég utcafényképező kocsija, egy márciusi közlemény szerint az autók március 11-én indultak el Magyarországon és Sopron, Székesfehér, Szekszárd, Pécs, Veszprém Ajka, Békéscsaba, Karcag, Debrecen és Tiszaújváros mellett jártak itt is.
Április 14-én aztán egy olvasónk spottolta is a Mérey utcán az Opelt, amit (vagy egy másik, identikus darabot) pénteken kora délután én is megtaláltam a Püspök utcáról nyíló olajos parkolóban állva:
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
A tavaszi képek egyébként már fent is vannak, így a világ bármely pontjáról lehet csekkolni akár az új Pick Arénát vagy a még mindig épülő Cédrus Ligetet is – sok minden más mellett.
100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szűcs Dániel a Szegeder alapítója és főszerkesztője. Munkájában azt keresi, hogyan lehet egy helyi újságból önálló, hosszú távon fenntartható, közösségileg fontos szervezetet építeni. Írásaiban főleg Szeged jövője, a város működése és közlekedése, az örökségvédelem, a hatalmi átláthatóság, a helyi közélet és a független sajtó szerepe foglalkoztatja. A szerző további cikkei.
100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Lehetsz több száz vagy több ezer kilométerre: Szeged továbbra is a te városod. A Szegeder pedig akkor is figyel arra, mi történik otthon, amikor te épp, vagy már, máshol élsz. Tegyél támogatásoddal azért, hogy Szegeden továbbra is legyen független helyi sajtó, amely utánajár, kérdez és számon kér!