Márciusban ismét jön a Google Szeged utcáit fotózni

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra – írja a Google közleményében, amit a 24.hu közölt. A következő hónapokban az ország számos városát érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

Azért mostanában elég sűrűn járják az ország nagyobb városait a Google autói, Szegeden például akár már tavaly októberi, vagy novemberi képek is elérhetőek, amelyeken már a Pick Aréna vagy a Tiszavirág uszoda is megtekinthető. Viszont a történelmi nézetben vissza lehet menni korábbi utcaképekhez, ott is látszik, hogy tavaly szintén voltak március környékén, nyáron is június és augusztus között, de utána ősszel szintén, tehát mondhatni ez a hír sem akkora újdonság. Ezen kívül a műholdképet is (nem a 3D-set) frissítették szintén tavaly novemberi állapottal, ez szintén egyre gyakrabban frissül.

A közlemény szerint a Google Utcakép autói március 11-én indulnak el Magyarországon és a következő helyeket látogatják meg a teljesség igénye nélkül:

  • Sopron,
  • Székesfehér,
  • Szekszárd,
  • Pécs,
  • Veszprém
  • Ajka,
  • Békéscsaba,
  • Szeged,
  • Karcag,
  • Debrecen,
  • Tiszaújváros.

A Google azonban nemcsak az utcákat és utakat, de több magyar város gyalogos zónáit is rögzítette, valamint más, autóval megközelíthetetlen helyeket. A projektnek köszönhetően 360 fokos kamerával befotózott felvételek is elérhetővé váltak az Utcakép szolgáltatásban számos helyszínről. Hazánkban a Google Térkép Utcakép szolgáltatása 2013 óta elérhető, azóta rendszeresen frissül a képanyag, így biztosítva, hogy hűen tükrözze a valóságot. Az Utcakép 360 fokos képeket mutat az utcákról, valamint a természeti és kulturális nevezetességekről.

A Google saját bevallása szerint elkötelezett a személyes adatok védelme iránt, és a személyes adatok védelméhez való jogok érvényesülése érdekében a közzétételt megelőzően a képeket egy speciális eljárás alá vetik, amely elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók. A Street View lehetőséget kínál a felvételek közzétételét követően is további részletek (egyének, házak, autók, stb.) elhomályosítására, ezt a képek jobb alsó sarkában található “Hiba bejelentése” gombra kattintva lehet kérni.