100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Orbán Viktor volt miniszterelnök kedden a közösségi oldalán önmagáról és feleségéről, Lévai Anikóról szóló dokumentumokat osztott meg. Azt írta, sorkatonai szolgálata első időszakában megpróbálták beszervezni, de visszautasította, így a kísérlet nem sikerült. A bejegyzéssel Németh Miklós volt kormányfő állítására felelt, aki szerint látta és olvasta Orbán ügynöki jelentéseit.
A vita egy nappal azelőtt robbant ki, hogy november 4-én, szerdán megnyílik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) új online felülete. Ott a 6-os kartonok, a B-naplók és a mágnesszalagok válnak elérhetővé, a beszervezési dossziék pedig 2027. február 25-ig kerülnek nyilvánosságra.
Orbán szerint később őt, a feleségét és ellenzéki társait folyamatosan megfigyelték, mindannyian az állampárt titkos nyomozásainak célszemélyei voltak. Úgy látja, a dokumentumokból az is kiderül, hogy a nyolcvanas évek elejétől „mindenféle titkosszolgálati eszközt” bevetettek ellenük: besúgókat állítottak rájuk, lehallgatókat szereltek a munkahelyükre, a lakásukba, sőt a hálószobájukba is.
Németh hétfőn ismertetett állítása szerint 1990 márciusában Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter három kézzel írt, aláírt ügynöki jelentést mutatott neki Orbán zalaegerszegi katonaéveiből. Az iratok eredetiségét nem tudta ellenőrizni, másolatot sem tartott meg róluk. Feljegyzését idén márciusban ügyvédi letétbe helyezte.
Németh szavai Panyi Szabolcs hamarosan megjelenő, „Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai Magyarországon” című könyvében szerepelnek, amelyről a szerző Friderikusz Sándor podcastjának „Magyarország orosz fogságban?” című adásában beszélt. Panyi szerint Németh a feljegyzést szeptemberben az ÁBTL-nek is átadta.
A könyvszerző úgy tudja, az iratokat Stefán Géza, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) 1994-től 2009-ig hivatalban lévő főigazgatója őrizte a páncélszekrényében, és a halála utáni napon eltűntek; a Telex szerint ez nem igazolt. Németh azt mondja, Kárpáti még 2013 előtt, életében jelezte neki, hogy az iratok Stefánnál vannak.
Ungváry Krisztián történész szerint Németh állítása nem bizonyítja a beszervezést. „Németh Miklós látott valamit, aminek tartalmát, kontextusát vissza sem tudja adni rendesen” – mondta, felidézve, hogy Németh korábban könnyen cáfolható dolgokat is állított, például azt, hogy a teljes ügynöklista Moszkvában van.
Ungváry 2017-es kutatásában nem talált jelet arra, hogy Orbán szorosabban együttműködött volna az állambiztonsággal. Egy harmadik személy aktájában egy 1988-as, „Kurázsi” fedőnevű beszervezési próbálkozásra talált utalást, ez szerinte szintén sikertelen volt.
A Fidesz kedden a Nemzeti Közleménytárban szemenszedett hazugságnak nevezte Németh állítását. A párt szerint Orbánt a kommunista államhatalom figyelte meg, nem Orbán figyelt meg másokat.
A vád nem új: 2015 márciusában Simicska Lajos azt állította, hogy Orbánnak sorkatonaként jelentenie kellett Simicskáról, a Miniszterelnökség pedig erre Orbán 2012-es nyilatkozatát küldte el, amely szerint beszervezni próbálták, de visszautasította.
Ugyanabban a hónapban Orbán elutasította Molnár Zsoltnak, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnökének meghívását, és levelében – ahogy most is – a kommunista állambiztonság célszemélyeinek nevezte magukat.













