100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Azok a pedagógusok, akik eddig nem szereztek vezetői képzettséget, de a jövőben iskolaigazgatói pozícióra szeretnének pályázni, azt már csak az OH által szervezett, idén szeptembertől induló képzés elvégzése után tehetik meg – vette észre a Népszava az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatójában. A képzésre történő jelentkezéshez a fenntartók, így állami iskolák esetében például a tankerületi központok jóváhagyása is szükséges. Az új iskolaigazgató-képzésben résztvevők számát Pintér Sándor belügyminiszter is korlátozhatja.

Akik korábban már teljesítették az egyetemeken megszerezhető, az igazgatói megbízáshoz szükséges intézményvezetői ismeretek szakvizsgát, azoknak azt továbbra is elfogadják, de ilyen szakvizsga 2025. január 1-jétől már nem kezdhető meg.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás a Népszavának azt mondta, ez azt jelenti, hogy az Orbán-kormány központosította az iskolaigazgató-képzést. Aggasztónak tartja, hogy ilyen képzésekre csak azok jelentkezhetnek, akiknek a fenntartók azt engedélyezik, mert így előzetesen szűrhetik is a jelentkezőket, akár politikai szempontok szerint.

További fejlemény az is, hogy a pedagógusok az eddig hét helyett öt éves ciklusokban kötelesek részt venni továbbképzéseken, ez alól csak az 55 évnél idősebbek mentesülhetnek. A kötelező, tartalmi megújító képzéseket csak a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) lehet elvégezni, más egyetem már nem is indít ilyeneket. A pedagógusok a kötelező képzések közül nem választhatnak szabadon, azokon „egyedi igazgatói kijelölés alapján” kell részt venniük. 

A kötelező listában legalább 30 olyan képzés található, amelyeknek kiemelt nevelési, fejlesztési céljuk a „nemzeti öntudat” és a „hazafias nevelés”. Ezek jó része az irodalom (például „A XX. század első felének nemzeti konzervatív és transzilván irodalma és tanításának módszertani lehetőségei) és a történelem (például „Identitásunk alapjai – magyar őstörténet és középkor”) tantárgyakhoz kapcsolódik. Megjelenik a hazafias nevelés igénye a természettudományokhoz kapcsolódó továbbképzésben is, mint például „A jövő három pillére: űrkutatás, atomenergia, energiahatékonyság” elnevezésű képzés esetében.

„Bejött az, amire már korábban is számítani lehetett: ideológiával átitatott, hazafias lózungokkal tűzdelt kötelező továbbképzési programok indultak az NKE keretében, amiket más, komoly szakmai műhely nem indítana – vélekedett Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője a Népszavának.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…