100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Sulyok Tamás köztársasági elnök stábja nemrég közzétett egy mémesített videót, amelyben járókelőktől kérdezték meg, tudják-e, hogy ki Magyarország államfője. A videóban szereplők mind helyesen válaszoltak, jutalmul pedig egy doboz csokoládét kaptak Sulyok aláírásával, írta meg a Telex. Azonban a cikk megjelenése után egy érintett fiatal lány anyja panaszt tett a lapnak, mondván, a forgatás során több szabálytalanság történt.
Az anya elmondása szerint 12 éves lányának előre megmondták, mi legyen a válasza, hogy a videóban már úgy szerepeljen, mintha tudta volna, ki ma Magyarország köztársasági elnöke. Ráadásul nem tájékoztatták arról, hogy a videót közzéteszik a köztársasági elnök hivatalos felületein. Mint azt jelezte, szülői hozzájárulás nélkül rögzítették és publikálták a felvételt, amit a vonatkozó adatvédelmi szabályok súlyos megsértésének tart.
A videóban feltett további kérdésre – követi-e a lány Sulyok Tamást valamelyik közösségi médiás platformon – a gyermek nemmel válaszolt. Az anya szerint ez nem is lehetett volna másként, mivel lánya életkora miatt nincs jelen a közösségi médián.
Az érintett szülő levelet írt a Sándor-palotának is, amelyben kérte, hogy távolítsák el a videót a hivatalos felületekről. Levelében jelezte, hogy bejelentést tesz az adatvédelmi hivatalnál is, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a köztársasági elnöki hivatal ne tartsa be az adatvédelmi előírásokat. Az ügyben eddig sem az anya, sem pedig a Telex nem kapott választ a Sándor-palotától.
Sulyok Tamás jogász végzettségű államfőként idén február 26-án kapta meg a parlament fideszes többségének támogatását, miután elődje, Novák Katalin lemondott egy kegyelmi botrány következtében. Sulyok március 10-én lépett hivatalba. Eddigi tevékenységét a közéleti elemzők csendesnek és konfliktuskerülőnek jellemezték, ami összhangban állt a kormány elvárásaival.













