Milyen felnőtté válik a gyerek, akire túl korán túl nagy felelősség hárul?

„Egy fényképalbum lapozgatásakor ismertem fel, hogy én is parentifikált vagyok” – osztja meg a hallgatósággal Bibók Bea saját történetét. „A képen egy szőlőskertben sétálunk édesanyámmal, egyforma piros–kék kockás pelerinben. Az volt benne a különös, hogy olyan messze voltunk egymástól, hogy teljesen kinyújtott karral fogjuk egymás kezét” – illusztrálja az Ellopott gyermekkor szerzője a szülő–gyerek közötti távolságot.

Bibók Bea párterapeuta és szexuálpszichológus pénteken beszélgetett Szegeden a parentifikációról, azaz amikor egy gyereknek szinte szülőként kell viselkednie, szülői feladatokat kell ellátnia családjában.

„Számos kliensem van, akik parentifikáltak. Az ilyen emberek általában teremtő erejűek, motiváltak. Nem azért dolgoznak, hogy minél több pénzt keressenek, hanem azért, mert belülről hajtja őket a tenni akarás” – magyarázta a pszichológus. „Észre sem veszik, hogy baj van, egészen addig, amíg egyszer csak bármiféle jelzés nélkül teljesen kimerülnek” – tette hozzá, felhívva a figyelmet a kiégés veszélyére.

A parentifikációnak két fő típusa van: a fizikai és a lelki parentifikáció. „Ismerek olyan férfit, akinek az édesapját komoly baleset érte, így amputálni kellett a lábait. Onnantól kezdve a kamasz fiúnak kellett átvenni a házban a férfi feladatait. Ő ment vásárolni, végezte a fizikai munkát a kertben és a házban egyaránt. Ez nem a gyerek ideális fejlődésének a módja, sokkal nagyobb felelősséget kellett vállalnia, mint ami egy serdülő fiútól elvárható.”

A lelki parentifikáció akkor fordul elő, amikor a szülők a gyereküket érzelmi támogató szerepbe taszítják. Egyes szülők például tanácsot kérnek saját romantikus kapcsolataikban vagy a családban közvetítővé, béketeremtővé teszik a gyerekeket. De megjelenhet a parentifikáció lelki fajtája olyankor is, amikor az egyik szülő gyerekszerepben van jelen a családban, mely gyakori az alkoholista szülők esetében – ilyenkor a gyerek az, akinek túl hamar kell felnőnie.

De milyennek kell lennie egy szülőnek ahhoz, hogy a gyereke egészséges, korának megfelelő életet tudjon élni? Bibók Bea szerint a jó szülő „foglalkozik magával, a saját jólétével, rendelkezik egy érzelmi megtartó erővel, és nem a gyerekkel akarja kielégíteni a saját igényeit. Ha a gyerek határt húz, akkor pedig nem omlik össze.”

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy Magyarország minden tájára eljussanak a legfontosabb és legérdekesebb szegedi történések. Ez a cikk ezen együttműködés keretében a Telexen is olvasható.