„Reptér. Döntést hoztunk arról a polgármester úrral közösen, hogy a reptér újjáépítésének fejlesztése érdekében a tervezési megbízást kiadom” – mondta Lázár János még pénteken, amikor Békéscsabán járt és sajtótájékoztatót tartott a város polgármesterével, Szarvas Péterrel.
Az építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook-bejegyzése szerint arról beszélt, hogy a békéscsabai reptérnek jelenleg 1800 méter hosszú kifutópályája van, ezt növelnék egészen 2500 méterig, és ki is szélesítenék szabványosan 45 méteresre. „Mivel a hadsereg is időnként használja ezt a repülőteret, és a jövőben is szeretné ezt használni, megpróbáljuk részben katonai égisz alatt megvalósítani a fejlesztést” – mondta Lázár János.
Mindezt 20 milliárd forintból tervezik megvalósítani.
Ez rengeteg pénz – pár éve még 35 milliárdról volt szó –, és kérdés, hogy bár a fejlesztésből a katonai felhasználók profitálhatnak, mennyire érné ez meg a polgári repülésnek, hiszen így már nagyobb gépek is használhatnák a békéscsabai légikikötőt.
A bejelentés azért is érdekes, mert még 2019-ben vetette fel a kormány, hogy elindítanak egy vidéki reptérfejlesztési programot, mely 2021-ben robbant be a köztudatba. Ennek során szó volt a szegedi repülőtér fejlesztéséről is, de közel sem ilyen méretű fejlesztések valósultak volna meg. A Telex 2022-es információi szerint viszont pont emiatt sorolták akkor előre a szegedi projektet, mivel egy megvalósítható elképzelésről volt szó. Információink szerint viszont azóta nem történt semmi előrelépés a programban, kérdéseinkre az Építési és Közlekedési Minisztérium nem válaszolt.
A vidéki reptérfejlesztési projekt egyes szakértők szerint nem reális elgondolás, főleg, hogy csak a Békécsabai repülőtérre tízmilliárdokat költenének. Emellett az ország méretei nem indokolnak ennyi, komolyabb utasforgalmat is kiszolgálni képes légikikötőt, mivel ezek egymást „falnák fel”, egymás vetélytársai lennének. A légiközlekedésben ugyanis Békéscsaba, Szeged és Kecskemét nem távolság, márpedig mindegyik városban szó van reptérfejleszésről.
Szegeden Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester korábbi elmondása szerint azt tervezik, hogy üzleti célú repülések rossz időjárási viszonyok közötti és komfortosabb bonyolítására is alkalmas legyen, illetve a folyamatosan szigorodó biztonsági szabályokhoz is igazodjon, így megőrizve nemzetközi jellegét.