100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Megasztár válogatójának vasárnapi elődöntőjéből hat énekes már az élő show-ba jutott be. Köztük volt a szegedi Kiszel Jennifer is, aki hallássérültként versenyez a fődíjért.

A bejutás azonban nem maradt visszhang nélkül: míg a zsűri tagjai közül Marics Peti és Papp Szabi Jennifert támogatták, Rúzsa Magdi és Caramel határozottan ellenezték a szegedi lány döntőbe kerülését, írja a Délmagyar. Caramel szerint komikus volt Jennifer éneklése majdnem elröhögte magát azon, hogy szerinte a lány mennyire nem ismerte a dalt. Rúzsa Magdi szerint a szakma és önmaga leköpése lenne, ha Jennifer jutna tovább.

Papp Szabi úgy vélte viszont, hogy Jennifer „sokkal jobb hangú és dögösebb”, mint Laura, ráadásul ízlésesebben és fantáziadúsabban is énekel. A végső szót Marsalkó Dávid mondta ki, aki szerint bár Laura jobban énekelt, „producer agya Jennifer felé húz”. Így végül a szegedi diáklány jutott be az élő show-ba. Rúzsa Magdi pedig azt mondta, Jennifer manipulálta a zsűrit, akik bedőltek neki.

A TV2 tehetségkutatójában egyébként a zsűri több mint 100 énekest szavazott be az első fordulóban, ennek fele, 50 fő küzdött meg aztán az első elődöntős adásban. Első körben 5–6 fős csoportokban álltak a zsűri elé állniuk, ahol zenei kíséret nélkül kellett előadni egy dalt. A több mint 50 énekes közül mindössze 17-en jutottak tovább. Az utolsó körben végül csak 12 énekes versenyzett, közülük pedig csak 6 juthatott be a Megasztár döntőjébe.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…