100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Aki a mások által kidobott visszaváltható palackokat összegyűjti, és elviszi a gyűjtőpontra, nem büntetést, hanem tulajdonképpen köszönetet érdemel” – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság szerdai közleményében. Bár a hulladék a város tulajdona, ezért a kukázás lopásnak minősül és akár 65 ezer forintra büntethető, a visszaváltható palackok gyűjtése szerintük nem ad okot rendőri intézkedésre.
„A hulladék kérdése társadalmi kérdés, éppen ezért van mindig tulajdonosa. Fontos, hogy ne legyen egyetlen olyan pillanat sem, amikor a kidobott szemét sorsa nem követhető és nem számonkérhető” – fogalmaztak a közleményben.
Ez azonban csak a kérdés egyik oldala, szerintük közös érdekünk, hogy a lehető legtöbb hulladékot újrahaszonsítsák. Aki ebben közreműködik, köszönetet, vagy legalábbis a büntetés elengedését érdemli az ORFK álláspontja szerint.
Mint írták, rendőrségnek nem az a célja, hogy „a békés, másoknak kárt nem okozó állampolgárokat zaklassa”, hanem a törvények mögötti valós társadalmi érdekeket tartják szem előtt. Bírságra tehát csak annak kell számítania, aki megszegi „a társadalmi együttélés szabályait”: kiborítja a kuka tartalmát, megrongálja a tárolót, a lakóközösséget zavarva, hangoskodva, megbotránkoztató módon viselkedik.













