A Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint hetven – ebből húsz csuklós és ötven szóló – korszerű, környezetbarát, alacsonypadlós, légkondicionált, teljesen elektromos meghajtású BYD-busszal bővül a budapesti járműpark 2026 tavaszától.
Az új járművek üzemeltetésére tavaly októberben és decemberben írtak ki tendert, mindkét esetben az ArrivaBus Kft. nyerte azokat, és csütörtökön két 12 éves szerződést írtak alá. A buszok általános üzemeltetésén kívül (a járművek karbantartása és a járművezetők alkalmazása) az elektromostöltő-infrastruktúra kialakítását és üzemeltetését is a szolgáltatónak kell biztosítania.
Az új, teljesen elektromos hajtású BYD-buszok elsősorban a főváros belső területeit átszelő, meghatározó vonalakon közlekednek majd. „A közösségi közlekedés környezetbarát fejlesztése hozzájárul a főváros klímacéljának teljesítéséhez, a város klímaváltozással szembeni ellenálló képességének erősítéséhez” – közölte a BKK
Az új megállapodások az ArrivaBus Kft. által 2015 óta 240 autóbusszal teljesített, 2025-től ütemezetten lejáró szolgáltatási szerződésekben foglalt feladatai egy részének ellátását biztosítják. A tervek között szerepel még 20 teljesen elektromos meghajtású midi autóbusz üzemeltetésére szóló szolgáltatói megállapodás megkötése is. Az erre vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van.