100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Miközben az Európai Unió egyre nagyobb kihívásként tekint Kína külgazdaság-politikájára, a magyar kormányt szemlátomást egyáltalán nem zavarja, hogy egyre kiszolgáltatottabbá teszi az országot Kína felé, írja a 444.hu cikke. Sőt, évről évre egyre szerteágazóbb kínai jelenléthez asszisztálnak Orbánék.

A kínai elnök, Hszi-Csin Ping májusi magyarországi látogatásakor 18 közös beruházásról szóló megegyezést írtak alá a stratégiai partnerség jegyében. A megegyezés Szegedhez közeli, határmenti projekteket is érintett, többek között megkezdik Európa „legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb átengedést biztosító” határátkelőhelyének megépítését Magyarország és Szerbia között, valamint megvizsgálják annak lehetőségét is a szerbek bevonásával, hogy kőolaj-vezeték létesüljön az említett két ország között.

Emellett számos más, egytől egyig rendkívül költséges beruházásról is szó volt, melyekhez a forrást feltételezhetően – a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz hasonló módon – nagyrészt kínai hitelből teremtené elő a kormány. Az elmúlt három évben jelentős tartozást halmoztunk fel Kína felé, a 444.hu az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) devizahitel-állományt részletező adatai alapján azt írja,

  • az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank felé az idei második negyedév végén 71,79 milliárd forintos tartozása volt a magyar államnak, ezt 2022 utolsó negyedévében hívtuk le először.
  • Fél évvel korábban, 2022 második negyedévében már a Budapest–Belgrád vasútvonal építésére is érkezett hitelrész, mostanra erre a projektre már 341,6 milliárd forintot hívtunk le.
  • Ezen túl a kormány idén tavasszal teljes titokban 1 milliárd eurónyi hitelt kért Kínától, ami a második negyedév végén 395,15 milliárd forinttal szerepel az ÁKK kimutatásában.

Ez mindösszesen 808 milliárd forintot tesz ki, ami a teljes magyar devizahitel-állománynak már a negyede. A magyar államnak jelenleg még 3 milliárd jüan értékű devizakötvényt kell idén és jövőre visszafizetnie kínai befektetőknek, ez jelenlegi árfolyamon mintegy 150 milliárd forintnak felel meg.

Vagyis Kína felé a teljes kitettségünk ma már az ezermilliárd forintot súrolja.

A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország devizatartalékai nagyon magasak, a több mint 47 milliárd euró, ami jelenleg kellő biztonságot nyújt hazánknak. Ugyanakkor a Budapest–Belgrád vasútvonal megépítéséhez kínai-magyar vegyesvállalat jött létre, amik afrikai és montenegrói példák alapján gyakorlatilag trójai falóként működnek, mivel az államháztartáson kívül, rejtve lehet általuk tartani az újabb hiteleket. Ezáltal gyakorlatilag olyan adósságspirálba kerül az ország, amelyből igen nehéz lesz kilábalni.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…