100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Meghosszabbítja, de harmadfokról másodfokra módosítja a hőségriasztást az ország egész területén az országos tisztifőorvos péntektől vasárnap éjfélig. Az időkép.hu szerint a következő napokban továbbra is folytatódik a kánikula, de egy árnyalattal már elviselhetőbb lesz a forróság, csütörtökön és pénteken 35–36 fokra, szombaton 34 fokra, vasárnap újra 35 fokra készülhetünk Szegeden.
A városban jelenleg egyébként folyamatosan villámlik és dörög az ég, ám semmiféle vihar nincs, sőt egyelőre eső sem, legalábbis nem minden váorsrészben. Mindenesetre a nap végére némi felfrissülést jelentett, hogy a felhőzet eltakarta a napot, így fél 8 körül kifejezetten hűvös van a korábbi kánikulához képest. A Szeged külterületén mért 26 fok jóval elmarad a pécsi 32–33 foktól, ahol még ekkor is sütött a nap.
Az országos tisztifőorvos közleménye szerint a szervezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és gyógyszerszedés is befolyásolj, a folyamatos melegben pedig fokozódik szervezet terhelése, ezért fontos, hogy a lehető legelővigyázatosabbak legyünk a meleg napokon.
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek. Lehetőleg kerüljük a kávét, az alkoholos italokat, a cukros, valamint a szénsavas üdítőket. A szabadban érdemes széles karimájú kalapot és napszemüveget viselni; hordjunk világos színű, bő szabású pamut öltözetet; használjunk bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet; és a csecsemőket, kisgyermekeket csak árnyékban levegőztessük, ne sétáltassuk őket a hőségben, tanácsolják.
Az egész országban továbbra is tűzgyújtási tilalom van érvényben, vagyis tilos erdőkben és azok kétszáz méteres körzetében tüzet gyújtani. A hőségriasztás július 7-i kezdete óta 317 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, az azóta leégett terület nagysága 3,2 millió négyzetméter. A melegben gyakrabban riasztják a tűzoltókat szén-monoxid-szivárgás miatt is, mert a kéményben légdugó alakulhat ki, a hőségriasztás kezdete óta 69 alkalommal hívták emiatt a tűzoltókat.













