100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„Demokrácia, szolidaritás, zöld átállás” – ezekkel a témákkal kezdődött meg a Civil EU-elnökség, mely civil szervezetek hétalkalmas rendezvénysorozata. Ennek során olyan témákkal foglalkoznak, amik a magyar EU-elnökség hivatalos programjából kimaradtak.

„A Civil EU-elnökség célja, hogy felerősítse a civil társadalom hangját. Az EU-elnökség egy lehetőség Magyarország számára, amivel élnünk kell, a civil szervezetek szakmai álláspontjuk és a tudományos eredmények bemutatásával azt akarják elérni, jól átgondolt, alaposan kidolgozott stratégiák szülessenek hazai és uniós szinten is” – mondta a közlemény szerint Kun Zoltán, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének elnöke.

Környezeti témákban több rendezvényre is sor kerül. Az EU és hazánk vízgazdálkodása kapcsán Kun Zoltán kiemelte, hogy Magyarország már nem víznagyhatalom, vizeink állapota pedig EU szerte romlik. Az EU védett erdeinek mindössze 14%-a van jó állapotban, új jogszabályokra van szükség, és fel kell hagyni erdeink kizsákmányolásával. Bodnár Zsuzsa a Göd-Ért Egyesülettől pedig az akkumulátorgyártás árnyoldalairól beszélt.

A környezeti témák mellett a női, roma és a civil társadalom helyzetével foglalkozó események is megrendezésre kerülnek a Civil EU-elnökség ideje alatt. Hajnal Edina, a MENŐK Egyesület képviseletében arról szólt, hogy hazánkban igen alacsony a képviselőnők aránya, még európai és világviszonylatban is. Ráadásul Magyarország a világ azon kevés országai közé tartozik, ahol nincsen egyetlen női tagja sem a kormánynak.

Fotó: Vasvári Tamás / MTI

A témákat összeköti, hogy egyiket sem lehet önmagában megoldani, az európai demokráciák gyengülését, a társadalmi kohézió széthullását és a környezeti válságot együtt kell kezelni, komplex megoldásokra és egymásra épülő stratégiákra van szükség.

A rendezvényekre szeptember eleje és december közepe között, Budapesten kerül sor nemzetközi szakértők, civil szakemberek és EU-s tisztségviselők bevonásával, az eseményekre várják az érdeklődő szakmabeliek és a témákban aktív civil szervezetek képviselőit. Minden rendezvényen javaslatcsomag is készül, amelyben a résztvevők ajánlásokat fogalmaznak meg az adott témában az uniós vezetőknek és nemzeti kormányoknak.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…