A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a pedagógusok béremelése nem pártszimpátia kérdése, az az ország érdeke. Erről beszélt Gulyás Gergely a Hír TV Bayer Show című műsorában.
A 24.hu szemléje szerint Gulyás relatívnak nevezte a tanári fizetések elértéktelenedését, azok kiegyenlítésére két lehetőséget látott. Úgy gondolja, gyorsabb lenne azt az uniós pénzzel növelni, de ha nem érkezik meg, akkor is megemelik a béreket még ebben a ciklusban, 50 százalékkal. „Minden évben 10 százalékkal akkor is emelünk” – mondta.
A Telex cikkében megjegyezte, hogy délelőtt fél tizenegytől Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely kormányinfót is tart majd, ez a téma várhatóan akkor is szóba kerül.
A tanárok helyzetének rendezése érdekében már több mint egy éve tüntetnek. Nagyobb megmozdulás Szegeden legutóbb februárban volt, akkor nagyjából 500 ember gyűlt össze először a Móra Ferenc Múzeum előtt, majd ment át az Árpád térre, hogy az óvodapedagógusok helyzete miatt tiltakozzon.
Azt megelőzően diákok iskoláikban szerveztek ülősztrájkokat és csatlakoztak be tiltakozásaikkal az országos tüntetésekbe, de szülők is blokkolták a forgalmat, hogy kifejezzék nemtetszésüket az tanárok helyzete miatt. A legnagyobb esemény tavaly októberben volt, akkor több mint kétezer ember alkotott élőláncot az oktatás ügye mellett kiállva.
Legutóbb június elején vonult pár száz ember a Széchenyi térre, hogy a státusztörvény ellen tiltakozzon.