„Magyarok a Tisza partján, tegyünk valamit!” – százak vonultak Szeged belvárosában az oktatás jövőjéért

Csütörtökön országszerte tüntettek az oktatás helyzete miatt és a státusztörvény bevezetése ellen. A tizenöt várost összefogó eseményt – ami a „Levegőt” elnevezést kapta – a Tanítanék Mozgalom és Molnár Áron, „noÁr” szervezte, hozzájuk csatlakoztak a helyi szervezetek. Szegeden az Egységes Szülői Front, a Veritas Virtus Libertas (VVL), az Egységes Diákfront (EDF) és a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja (STEP) szervezett vonulásos tiltakozást, amelyen több száz ember vett részt.

A Dugonics téren délután öt óra előtt nagyjából száz ember gyülekezett, a várakozók közzött feltűnt Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester is. A demonstrációt Körmendi Zoltán, a VVL alapítója és a Momentum szegedi szervezetének elnöke nyitotta meg azzal, hogy ezek a kiállások és minden egyes kis akció szerinte elérte azt, hogy több hónap alatt sem vezették be a státusztörvényt. Amikorra a tömeg elindult a belvároson át a Széchenyi térre, már több százan tartózkodtak az egyetem épülete előtt, hangos dobolás és sípszó adta meg az alaphangulatot.

A tüntetők a Somogyi utcán indultak el, majd az Oskola utcán, a Móra parkon és a Vár utcán át értek el a Széchenyi térre. Útközben végig zengett a „Szabad ország, szabad oktatás”, és a „Rétvári hazudik, a tanár nem alkuszik”. A Stefánia és a Vár utca sarkán az autósoknak szólt az „aki dudál, velünk van!”, erre azonban dudaszó nem érkezett. Az egyik vendéglátóhely teraszáról már lelkesebben, nagy tapssal fogadták a vonulókat és azt kiabálták nekik, hogy „veletek vagyunk!”

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A Széchenyi téren Erdélyi Eszter, a Deák Ferenc Gimnázium pedagógusa fogadta az érkező demonstrálókat azzal, hogy végre embereket lát, akik tenni akarnak valamit, és nem pedig robotokat.

„Szegediek, magyarok a Tisza partján! Tegyünk valamit együtt!”

A felszólalók egytől egyig hangsúlyozták, hogy szerintük hatalmas eredményt értek el, mivel a státusztörvény még mindig nem került a Parlament elé úgy, hogy már csak tizennégy nap van hátra a tavaszi ülésszakból. Többen arra hívták fel a figyelmet beszédeikben, hogy minden összefügg mindennel, mert a „tanár tanítja az orvost, az orvos pedig gyógyítja a tanárt”, így arra buzdítottak, hogy a jelenlevők álljanak ki egymásért és az egészségügyben, kultúrában dolgozókért egyaránt.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A tiltakozás végén Hajnal Edina szólalt fel az Egységes Szülői Front képviselőinek nevében, és elmondta, hogy szerinte egy orwelli disztópiában élünk, mivel a jelenlegi hatalom a gyerekeket tárgyként kezeli, és emiatt egy valódi gyermekvédelmi törvényre lenne szükség.

Zárásként bemutatták azt a nyilatkozatot, amely követeli, hogy ne vezesség be a státusztörvényt, vonják vissza annak tervezetét. Szegeden huszonhét iskolából közel hatszáz tanár írta alá ezt a nyilatkozatot, de amint ezt elmondták, hirtelen érkezett a hír, hogy a Wesley János Általános és Középiskolából még negyven pedagógus csatlakozott ehhez.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ennek a cikknek egy rövidebb változata ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.