100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Egészségügyi okok miatt nem tudja vállalni szombati, november 7-i fellépését a Jazz Szeged fesztiválon a londoni Charlie Stacey Trio, helyettük a Hodek Áron Trio játszik az IH Rendezvényközpontban – közölte az IH Rendezvényközpont a Szegederrel.

A közlemény szerint a beugró zenekar vezetője, Hodek Áron fiatal kora ellenére a nemzetközi jazz- és groove-színtéren is elismert basszusgitáros, aki Richard Bonával, Cory Henryvel, Bootsy Collinsszal és James Franciesszel is játszott már egy színpadon. Hangszeres játékában a modern jazz mellett az R&B, a soul és a hiphop is megszólal.

A trióban Szebényi Dániel billentyűzik, a dobokat a szlovák–olasz Mattia Müller kezeli. A közlemény szerint produkciójuk az improvizációra, a virtuóz hangszeres játékra és a három zenész közötti zenei párbeszédre épül.

Charlie Staceyt, a londoni színtérhez kötődő fiatal brit zongoristát októberben a fesztivál idei nemzetközi fellépőjeként jelentették be, erről a Szegeder is beszámolt.

A szombati est másik két fellépője, az Intergeese és a Jazzbois feat. Dés László

változatlan. A Jazzbois budapesti pszichedelikus jazz-hiphop fúziós triónak tartja magát, számaik közül több jam sessionből született, és a montreux-i és a montreali fesztivál közönségéhez is eljutottak. Szegeden Dés László szaxofonos, zeneszerző csatlakozik hozzájuk.

Az ötnapos fesztivál november 3-án a JATE Klubban kezdődött, a Grand Café és a No Milk Today után az IH Rendezvényközpontban folytatódik: november 6-án, pénteken este Orbay Lilla, a Coltrane Legacy és a New Fossils lép fel.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…