100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szeptember 1-jétől a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség igazgatási vezetőjeként folytatja munkáját Juhász Tünde – vette észre a Hódpress. Juhász korábban Lázár János közigazgatási államtitkára és szegedi kormánymegbízott is volt. Bán Csaba lelkipásztor augusztus 24-én, az egyházközség és intézményei tanévnyitó áhítatán jelentette be a kinevezést.
Juhász új megbízatása azért is figyelemre méltó, mert májusig még közigazgatási államtitkárként dolgozott az Építési és Közlekedési Minisztériumban, amelynek vezetője korábban Lázár János volt. Juhász gyerekkora óta ismeri a politikust, Lázár pedig azt is elárulta még előzőleg, hogy Juhász miatt került annak idején a hódmezővásárhelyi városházára.
Lázár 2002-ben lett Hódmezővásárhely polgármestere, Juhász pedig egészen 2011-ig dolgozott a kabinetfőnökeként. Ezt követően három évet töltött a Csongrád Megyei Kormányhivatalnál, ahol B. Nagy László kormánymegbízott kabinetvezetője volt, majd 2014 és 2022 között Csongrád megye kormánymegbízottjaként dolgozott.
A kormánymegbízotti tisztségből Juhász végül az Építési és Közlekedési Minisztériumba került, ahol Lázár János közigazgatási államtitkáraként folytatta pályafutását. Kettejük hosszú ideje tartó ismeretségéről és közös munkájáról maga Lázár is beszélt tavaly Hajdú Péter műsorában – írja a Telex.
A közigazgatási feladatok mellett Juhász Tünde több civil szervezetben is vállalt vezető szerepet, így az új egyházi tisztség nem teljesen ismeretlen terület számára. 2013 óta tagja az Ótemplomi Református Egyházközség Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szakmáry Kollégium, valamint a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola közös igazgatótanácsának.
Juhász neve a hódmezővásárhelyi közélet egy korábbi konfliktusa miatt is ismert lehet. Márki-Zay Péter polgármester 2021-ben 300 ezer forintos pénzbírságot kapott, miután a bíróság szerint a becsület csorbítására alkalmas tényt állított róla – aki akkor megyei kormánymegbízott volt –, valamint a járási hivatal vezetőjéről.














