100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Idén 1804 dolgozó hagyta el a gyermekvédelmi szakellátási intézményeket, míg a jelenlegi betöltött álláshelyek száma mindössze 6016 – tájékoztatta a Népszavát a Belügyminisztérium. Ez azt jelenti, hogy a gyermekotthonokban és lakásotthonokban dolgozók közel 30 százaléka távozott. Emellett 64 gyám jogviszonya is megszűnt. A tárca nem tért ki az okokra, és azt sem közölték, hányan vannak jelenleg felmondási idejük alatt.

Augusztus végén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) arról számolt be, hogy a vizsgálatra kötelezett dolgozók 6 százaléka, 265 fő távozott, 137-en megtagadták az ellenőrzéshez szükséges adatlap kitöltését, míg 128-an kérvényezték jogviszonyuk megszüntetését. Az év során 1804 távozó helyére mindössze 1487 új dolgozót sikerült felvenni, de azt nem részletezték, mennyien maradtak közülük hosszabb távon.

A dolgozók pótlása nem minden esetben valósult meg: 317 üres álláshelyre még ideiglenes munkavállalót sem találtak. A minisztérium állítása szerint folyamatos erőfeszítéseket tesznek az üres pozíciók betöltésére, de több szakember szerint ez nem hoz eredményt.

Egy gyermekvédelmi dolgozó elmondása alapján „ősz óta egyetlen távozó kollégát sem sikerült pótolni”. A Népszava szerint a helyzetet tovább ronthatja Orbán Viktor hétfői bejelentése, miszerint a szociális ágazatban dolgozók bérének emelésére legkorábban 2026-ban kerülhet sor.

Az Állami Számvevőszék jelentése szerint az alacsony fizetések és a bérfeszültségek a szakma elhagyásának fő okai. A szociális dolgozók jelentős része csupán a garantált bérminimumot kapja, míg a pedagógus besorolású munkavállalók jóval magasabb bérezésben részesülnek.

Az intézmények állapotával kapcsolatban a minisztérium azt közölte, hogy az SZGYF fenntartásában jelenleg 417 határozatlan és 48 ideiglenes működési engedéllyel rendelkező intézmény található. Az utóbbi besorolást azok az intézmények kapják, amelyek nem felelnek meg minden személyi és tárgyi feltételnek.

Jelenleg 793 gyermekotthoni csoport működik, közülük nyolcvannégyet, azaz több mint tíz százalékot összevonnak vagy bezárnak. Bár augusztusban az SZGYF még nem tervezett ilyen lépéseket, azóta több fővárosi csoportot átszerveztek. A minisztérium nem részletezte, hogy az említett összevonások pontosan mikor történtek.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…