Pert nyertek a szakszervezetisek a makói gumigyár ellen

Személyiségi jogi pert nyertek a szakszervezetisek a makói gumigyár ellen. 

A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. korábban több pert is indított Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet titkára és Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke ellen a nyilvános kritikáik miatt. A vállalat a keresetét azzal indokolta, hogy a szakszervezet megsértette a jó hírnévhez való jogukat. 

A két alperes az ATV Reggeli start című műsorának 2023. december 11-i adásában többek között arról beszélt, hogy a következő évi fizetésemeléseket gyakorlatilag létszámleépítéssel kompenzálják, és akik maradnak, azoktól elvárják a hasonló darabszám teljesítését, így többet kell dolgozniuk, mint eddig. Azt is sérelmezték, hogy „a munkáltató egyáltalán nem hajlandó érdemi kommunikációt folytatni az érdekképviseleti szervekkel”.

A cég a fenti állításokra reagálva az egyik, személyiségi jogi perben azt szerette volna elérni, hogy a bíróság kötelezze Hajdút és Radicsot közlemény és bocsánatkérő levél megírására, valamint 2 millió forint sérelemdíj kifizetésére, az elmúlt két évnek megfelelő kamattal együtt. 

Az ügyben eljáró másodfokú bíróság, a Szegedi Ítélőtábla azonban az alpereseknek adott igazat. Indoklásuk szerint a dolgozói érdekképviselet a dolga éppen az, hogy sose legyen elégedett. A perről bővebben a Magyar Narancs cikkében lehet olvasni. 

Annak idején mi is írtunk arról, hogy a szakszervezeti tagok a tájékoztatás hiányosságaira panaszkodtak. Bár a cég akkor azt nyilatkozta, hogy megfelelően informálták az alkalmazottakat, a dolgozók azt mondták, hogy a faliújságról értesültek a leépítésről. A szakszervezet állítása szerint egyszer a vállalat a rendőrséget is kihívta, amiért egyes dolgozók részt akartak venni egy, a cégcsoport francia gyárának bezárását bemutató film vetítésén. Erre reagálva még a makói Fidesz is a térség legrosszabb munkáltatójának nevezte a Continentalt.

Czirbus Gábor makói alpolgármester tudomása szerint további leépítések várhatók a makói gyárban. Emellett tulajdonosváltás van folyamatban a cégnél, de erről részleteket nem közöltek.