A Continental makói gyárában ismét áll a bál egy filmvetítés miatt a szakszervezet szerint

A 444.hu írt arról a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) közleménye alapján, hogy ismét furcsa dolgok történhettek a makói gumigyárban. A cégvezetés ugyanis kihívta a rendőrséget, megerősítette az őrséget, kocsikkal elbarikádoztatta a telephely bejáratát, és még a minisztériumot is riadóztatta egy a cégcsoport francia gyárának bezárásáról szóló filmvetítés miatt.

A szövetség közleménye szerint „az elmérgesedett helyzetben az eredménytelen bértárgyalásokat a munkáltató egyoldalúan lezárta, és ezzel szándékosan vagy tudatlanságból jogilag megteremtette a dolgozók számára a sztrájk lehetőségét.” Tavaly 84 órányi sztrájkkal és az MGSZ segítségével kényszerítették ki a munkavállalók a munkáltató által egyoldalúan felmondott kollektív szerződés visszaállítását.

A GSZSZ elnöke, Radics Gábor szerint a jelenlegi ellenséges hangulat oka egyebek között a munkáltató arroganciája: érthetetlen módon már most meg akarja kötni a jövő évi bérmegállapodást. Az MGSZ 200 ezer forint kompenzációt kért erre az évre a munkavállalók számára, hiszen a cégvezető a tavalyihoz hasonlóan idén is egyoldalúan úgy döntött, hogy az inflációnál alacsonyabb bérfejlesztést ad.

„Ezt is csak úgy, ha a szakszervezetek már most aláírják azt a kollektív szerződést, amelyben semmi garancia nincs egy esetleg a mostaninál is drámaibb helyzet emberséges kezelésére, például a munkahelyek megőrzésére.” Az MGSZ vezetője, Hajdú Roland végtelenül etikátlannak tartja a garanciák nélküli szerződést. Attól tartanak, hogy aláírt szerződést követően a munkáltató nem fog utólag semmiféle védőhálót beépíteni a kollektív szerződésbe.

A közlemény szerint ilyen légkörben csak olaj volt a tűzre egy filmvetítési program. A szakszervezet a GSZSZ-szel, valamint egy francia nyugdíjas mozgalmárral közösen, a makói önkormányzat támogatásával a moziteremben mutattak be egy filmet a franciaországi clairoix-i gyár bezárásáról,

még inkább az ottani munkások komoly, sikeres harcáról.

Hajdú szerint a gyárvezetés megtudta, kik terveznek részt venni szabadidejükben a vetítésen, és akiket csak lehetett közülük, váratlanul berendeltek szombat éjszakai munkára. Ráadásul ez a mozizás annyira megijesztette a gyár vezetőit, hogy értesítették az illetékes minisztériumot, a vetítés napján riasztották a rendőrséget, megerősítették a gumigyár biztonsági őrségét és autókkal eltorlaszolták a telephely kapuját. Mintha nem vetítéssel egybekötött taggyűlésre, hanem terrortámadásra készült volna a szakszervezet – háborog az elnök.

A közlemény szerint az eset után egy titkos belső levélből kiderült, hogy a cégvezetés szélsőségesnek, már-már bűnözőnek titulálta a szakszervezetiseket és arra készül, hogy maffiamódszerekkel titkon beépíti saját emberét – vagy embereit – közéjük, hogy a szakszervezet minden lépéséről időben értesüljön. Az érdekvédők levélben kérték ki maguknak, hogy a munkáltató bűnözőként kezelje őket.

A pattanásig feszült hangulatban a cégvezető egyoldalúan lezárta az eredménytelen bértárgyalásokat és ezzel jogilag megteremtette a sztrájk lehetőségét. Hajdú Roland leszögezte: a szakszervezet tovább tárgyalna, úgy tűnik azonban, hogy a cégvezetés szándékosan vagy egyszerűen tudatlanságból ismét sztrájkba hajszolja a munkavállalókat.