100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A makói önkormányzat eladja a Lonovics sugárúton álló, évtizedek óta üresen álló egykori idegosztály épületét – írja a Makói Csípős.
Az 1894-ben épült ingatlan hosszú ideig szolgált különböző célokat, többek közt árvaházként, katonai- és egészségügyi intézményként is működött.
Az évek során jelentős állagromláson ment keresztül, jelenlegi állapotában felújítása milliárdos költséggel járna. A legutóbbi testületi ülésen Farkas Éva Erzsébet polgármester közölte, hogy az ingatlant szinte teljesen újra kellene építeni, így nem látnak lehetőséget annak megtartására.

Korábban felmerült, hogy szociális lakóhelyeket alakítanának ki benne, ezt azonban befektetői támogatás hiányában nem tudták megvalósítani. Az eladás előkészítése már zajlik, először egy független értékbecslő szakvéleményére várnak, majd egyfordulós pályázaton keresnek vásárlót.
A telek hátsó részét jelenleg az Ütős-Sport Egyesület használja. Az ingatlan eladása után a teniszpálya működésének biztosítása érdekében átalakításokat terveznek a területen.













