100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Már harmadik napja tartják blokád alatt a belgrádi egyetemisták a szerb köztelevízió két központi épületének összes bejáratát, megakadályozva ezzel a dolgozók bejutását.

A szerbiai sajtóban megjelent információk szerint az alkalmazottak közül többen nem vállalták a munkát szerdán. Csütörtökön pedig elmaradt a megszokott reggeli híradó, valamint a több órás reggeli műsor is.

A demonstrálók legfőbb követelése, hogy írjanak ki új pályázatot az elektronikus médiaszolgáltatásokat felügyelő bizottság tagjaira, vagy szüntessék be a közmédia műsorainak sugárzását. Indoklásuk szerint a közszolgálati média évek óta a kormány szócsöveként működik. Levelükben azt közölték az illetékes hatósággal, hogy a blokádot egészen addig folytatják, amíg nem hirdetnek meg új pályázatot.

A köztelevízió csütörtök reggel az X közösségi oldalon közzétett közleményében azt írta, „az RTS a programstruktúráját a megnehezített munkakörülményekhez igazítja” – vette észre a Telex.

Időközben megérkeztek Strasbourgba azok az egyetemisták, akik biciklivel indultak el Újvidékről, hogy tiltakozásuk nemzetközi figyelmet kapjon. A célállomáson több európai parlamenti képviselő és Bjorn Berge, az Európa Tanács főtitkár-helyettese fogadta őket, és átvette a levelüket, amelyben részletesen ismertették, miért vállalták az utazást. A mintegy nyolcvanfős biciklis csoport Budapesten is átvonult.

Aleksandar Vučić szerb elnök nem tartja aggasztónak a biciklis tiltakozást, szerinte „ki is derült, hogy teljesen értelmetlen volt az egész útjuk”. Hozzátette, nem számít arra, hogy emiatt az EU intézményei megkeresnék őt.

Marta Kos, az Európai Unió bővítési biztosa a közeljövőben Szerbiába látogat. Néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy az egyetemisták és más tiltakozók követelései összhangban állnak azzal, amit az EU elvár a tagjelölt országoktól.

Egyébként alighogy a kerékpáros csapat megérkezett Strasbourgba, az egyetemeket hónapok óta blokád alatt tartó egyetemisták újabb, hasonlóan sportos akciót jelentettek be. Ezúttal is Újvidékről indulnak a résztvevők, de már jármű nélkül, a végcél pedig Brüsszel, ahol májusban az Európai Parlament ülést tart, és napirendre kerül Szerbia helyzete is. „Futottunk már Kragujevacig, Nišig és Belgrádig – most Brüsszelig megyünk” – közölték kedden este a diákok.

Eközben Vajdaságban, a tartományi képviselőház épülete előtt is demonstráció zajlik. A tiltakozók ott is blokádot alakítottak ki, miközben bent a képviselők üléseznek. A rendőrség és a csendőrség nagy létszámban van jelen a helyszínen. A demonstrálók szerint a Szerb Haladó Párt továbbra sem foglalkozik az újvidéki tragédia körülményeivel és felelőseivel. Többen tojással dobálták meg az épületet.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…