100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„Ahogy megszületett bennünk a döntés, jól esett visszagondolni, honnan indultunk, és hova jutottunk minden külső tényező és nehezítő körülmény dacára” – írja egy néhány nappal ezelőtti Facebook-bejegyzésben az Essentiale reggeliző és brunch-étterem, amely cikkünk megjelenése előtt kevesebb mint egy órával zárta be kapuit.

Az Essentiale a város egyik magas színvonalú, kifejezetten reggelizésre specializálódott étterme volt. 2022-ben nyitott az egykori Don Quijote Pizzéria helyén, ekkor – igaz, fizetett együttműködés részeként – a Szegeder is írt róla.

Hogy mi történt velük az elmúlt években, arról a búcsúposztban részletesebben írnak. „Akkor még nem tudtuk, hova vezet az Essentiale útja, hogy rengeteg új kapcsolatot és megannyi boldog pillanatot köszönhetünk majd neki, hogy évek kemény munkája lesz benne, minden elkészített kakaós csigában és Eggs Benedictben, hogy rengetegszer állunk majd meg egy pillanatra, rácsodálkozva, mennyit fejlődtünk az évek során, és újra meg újra bátran beleállunk majd új kihívásokba, workshopokba, kitelepülésekbe és még annyi minden másba.” A bezárásra konkrét indokot nem fogalmaztak meg, de a posztban előkerül, hogy „túléltek már egy nehezebb időszakot”.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Céljuk volt egy olyan egészségtudatos reggelizőhely működtetése, ahol nemcsak az ételérzékenységgel küzdők ehetnek egy jót, hanem bárki, aki nyitott a „tiszta” étkezésre.

Az elmúlt években bezárt szegedi vendéglátóhelyekről épp a minap közöltünk cikket a József Attila sugárútról hamarosan eltűnő neonfeliratos Rózsafa Söröző kapcsán. A lista azonban nem áll meg itt, a 2020-as évek közepén intettünk búcsút a Kárász utcai Subwaynek, az Agárúr kávézónak, vagy épp a szegedi underground és alternatív élet egyik otthonának számító Jazz Kocsmának.

Természetesen ezzel párhuzamosan új helyek is nyitnak, a Hági helyén például már a Cheers bar üzemel, az Agárúr helyén Szünet nevű ifjúsági presszó, de több új egységet nyitottak a városban a Macko tulajdonosai is. 

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…