Fák, épületek és jelölt-jelöltek – heti hírlevél #85

2. Városi fejlesztések

Elkezdődött Petőfitelepen a több mint 300 millió forintos rekonstrukció első üteme. A környék néhány utcája és a dühöngő is megújul, majd a Fő tér átalakítása következik, ahol a buszforduló áthelyezésével egy nagyobb zöld, pihenésre is alkalmas közpark jön létre. A Csatár utcában is lesznek fejlesztések, amelyek során kivágnak fákat, de pótolják is őket.

Emellett Szeged nagyszabású faültetési programba is kezd. Első körben nyolcszáz fát ültetnek a belváros különböző pontjain, a következő években pedig több mint nyolcezer új fa kerül a város zöldterületeire. A városvezetés szerint a frissen beszerzett, több tucatnyi fajból álló állomány jobban alkalmazkodik a forró, aszályos nyarakhoz. A tervek szerint egy kisebb erdőt is kialakítanak a BYD-gyár és a Liliomkert Lakópark között.

Tovább a sztorira

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Fotó: Vitézy Dávid / Facebook

3. Két év után már bontani kell a gyermekpszichiátriai épület homlokzatát

Alig két évvel az átadása után állványok kerültek a szegedi gyermek- és ifjúságpszichiátriai épület utcafrontjára. Az egyetem ugyan nem árulta el, pontosan mi hibásodott meg, de megerősítette, hogy a kivitelező garanciálisan javítja a homlokzatot. A Google utcaképe alapján lehetséges, hogy a burkolattal vagy akár a szigeteléssel is gond akadt, így most ezeket próbálják helyrehozni.

A 2500 négyzetméteres, ötszintes új szárnyat 2023 novemberében avatták fel, modern külsőt kapott, sötétbarna téglaburkolata pedig az Art Hotel épületére emlékeztet, nem véletlenül, hiszen Balogh László tervezte mindkettőt. A külső megjelenés azonban megosztó, sokak szerint nem illeszkedik a régi klinikaépület stílusához. Az alsó szinteken járóbeteg-ellátás és kezelők működnek, feljebb pedig orvosi helyiségek, tornaterem, csoportszobák és 18 kórterem kapott helyet, köztük a magas biztonsági kockázatú betegeké is.

Tovább a sztorira

Ezek történtek még

  1. Újabb maszkviselési szabályok léptek életbe az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban
  2. Halász Noémi zaklatási ügye apropóján demonstráció lesz a nők elleni erőszak visszaszorításáért
  3. Negyvenhárom éve ültették azt a fenyőt, ami az idei szegedi karácsonyfa lesz
  4. Először adták át a Karikó Katalin által alapított JATE-díjakat a Szegedi Tudományegyetemen, a Nobel-díjas professzor az SZTE innovációs napján is beszédet is mondott
  5. Elhelyezkedett a munkaerőpiacon Novák Katalin korábbi köztársasági elnök, így nem jár már neki az 5,7 millió forintos állami tiszteletdíj
  6. Brüsszel befolyásáról és a V4-ek újjászületéséről is beszélt Szegeden Takács Péter egészségügyi államtitkár, de az egészségügyről nem volt szó
  7. Lázár János szerint kizárhatják a Mészáros-cégbirodalomhoz tartozó V-Hidat az állami vasútépítésekből
  8. Csongrád-Csanád vármegyében mégsem zárja be a szegedi tulajdonú hulladékudvarokat a MOHU

Forrás: SZMJV önkormányzata

Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, november 21-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!

Kedves Olvasók!

Elérkezett a péntek, mi pedig ismét összegyűjtöttük, miről szóltak az elmúlt napok Szegeden. Beszámoltunk arról, hogy kik lesznek a Tisza Párt szegedi jelöltjei, valamint megmutattuk, hogyan alakul át jövőre a petőfitelepi Fő tér és környéke. Foglalkoztunk a gyermekpszichiátria új épületével is, amelynek a homlokzatát mindössze két év után már javítani kell, valamint írtunk a város nagyszabású faültetési tervéről, amely több ezer új fát hozhat a zöldterületekre.

1. Bemutatták a Tisza Párt szegedi jelöltjeit

A Tisza Párt elkezdte bemutatni azt a több száz jelöltet, akik közül kiválasztják a 2026-os országgyűlési választás 105 egyéni indulóját. Egyedül Magyar Péter indul kihívó nélkül, ahogy fogalmazott, azért, mert senkit nem akartak kitenni annak, hogy vele kelljen versenyezni. A folyamat végén november 30-án hirdetik ki a végső jelölteket. A csongrád-csanádi választókerületekben többnyire orvosok, jogászok, pedagógusok és mérnökök versengenek a Tisza Párt jelöltségéért. A bemutatkozások alapján a jelöltek többsége erős szakmai háttérrel, felsőfokú végzettséggel és helyi ismertséggel rendelkezik, ami Botka László polgármester szerint minőségi javulást jelent.

Bács-Kiskun vármegyében az a Kincse Csongor is indul, aki a Szegedi Tudományegyetem diplomaosztóján bírálta a hazai egészségügy működését. A közösségi oldalán elmondta, hogy indulása felelősségérzetből fakad. A jelöltek bemutatása közben egy másik fontos, a párthoz kapcsolódó ügy is napirendre került. Egy huszonéves srác ugyanis azt állítja, a novemberi tiszás adatszivárgás után nemzetbiztonságra hivatkozva kirúgták a Külügyminisztériumból.

Tovább a sztorira

4. Nem éri meg az új mozdony?

Csepreghy Nándor államtitkár szerint jelenleg nem éri meg új vonatokat és mozdonyokat beszerezni, ezért a MÁV inkább használt, lízingelt járművekkel számolhat. Lázár helyettese úgy látja, hogy a rendelkezésre álló pénzből először az autópályákat kell fejleszteni, mert ezek évi közel 1000 milliárd forint bevételt hoznak, és szerinte a települések is több gyorsforgalmi utat kértek az elmúlt években, nem vasúti beruházásokat.

A kijelentésekre Vitézy Dávid reagált a Facebookon, aki szerint Csepreghy nem mond igazat, mert több önkormányzat jelezte már a vasúti fejlesztések fontosságát, és ha valóban kikérték volna a véleményüket, akkor aligha támogatták volna, hogy 255 milliárd forintot költsenek a Kopaszi gáton a MÁV-székházra. Vitézy úgy fogalmazott, hogy a minisztérium csak akkor hivatkozik másokra, amikor felelősséget akar áthárítani.

Tovább a sztorira

A hét képe

Bálint András kollégám képe a szegedi dóm pepita padlóján elhaladó katonai díszőrség feszült, dinamikus mozgását rögzíti a nemzeti emlékhellyé avatás ünnepi felvonulásán. A fotó fókuszában a katonák arca és a lépésük ereje áll, amely kontrasztot teremt a dóm monumentális belső terével. A háttérből élénk zászlók és sötét egyenruhák emelkednek ki, az oldalt álló megfigyelők pedig keretbe foglalják az ünnepélyes bevonulást.

Felső sor (Szeged 1. választókerület) balról jobbra: Dr. Mágori Krisztina, Dr. Stumpf Péter Bence, Dr. Szigeti Balázs. Alsó sor (Szeged 2. választókerület) balról jobbra: Gajda Attila, Gellérfi Zsombor, Sóti Anikó

Fotók: Tisza Párt

Fotó: Bálint András / Szegeder