Egy év csúszással adták át a modern gyermekpszichiátriai centrumot

Szinte pontosan két éve, hogy először megmásztuk a szegedi klinika gyermek- és ifjúságpszichiátriai részlegének vadonatúj épületét, mely ekkor már elérte legmagasabb pontját, és szerkezetkész volt. Azóta többször is úgy tűnt, leállt az épületszárny beruházása, ugyanis már tavaly kész kellett volna, hogy legyen, de ígérték már idén nyárra is. A modern szárnyat végül csütörtökön adták át.

A gyermekklinika tömbjéhez kapcsolódó ötszintes, 2500 négyzetméteres épület meglehetősen modern formavilágú a nagy üvegfelületeivel, és nem nagyon törődtek azzal, hogy illeszkedjen a század eleji klinikai épülethez. A burkolat is elütő, hiszen a hagyományos vakolat helyett itt sötétbarna téglaburkolatot alkalmaztak. Az épület önmagában szép és minőségi, az illeszkedés hiánya miatt viszont sokaknak nem nyerte el a tetszését.

A kiskörúton, vagy azon belül nem jellemzőek az ilyen típusú épületek, a gyermekpszichiátria mégsem egyedi, hiszen tervezője ugyanaz a Balogh László volt, mint az Art Hotel esetében. A hasonlóság igen szembetűnő, bár utóbbi sokkal jobban odaillik a Somogyi Könyvtár mögé a téglahomlokzatával.

Fotó: Rostova Anna / Szegeder

Fotó: Rostova Anna / Szegeder

Az új szárny alagsorában működnek a járóbeteg-szakellátó és -gondozói egységek, egyes kezelőhelyiségek. A magasföldszinten alakították ki az orvosi és nővérszobákat, a működéshez szükséges gazdasági és egyéb kiszolgálóegységeket, a tornatermet, a csoportszobákat és foglalkoztatókat. Az első és a második emeleten kap helyet 18 gyermek és ifjúsági kórterem, köztük azok is, amelyekben a magas biztonsági kockázatú, drog-, alkoholbetegek ellátása folyik. A harmadik emeleten az orvosképzést szolgáló szemináriumi szobát és a gépészeti felépítményeket helyezték el.

A megnyitón elhangzott, országszerte 8,735 milliárd forintos költségvetésből 13 helyszínen fejlesztették a gyermekpszichiátriai ellátás feltételeit. Fendler Judit kancellár elmondta, a szegedi gyermekgyógyászati klinika új egysége hosszú előkészítés után készült el, a beruházás költségeit az uniós támogatás mellett az egyetem részben saját forrásból fedezte. Eleinte egyébként 2,2 milliárd forintot szántak a projektre, azóta ez az összeg nőtt.

Fotó: Rostova Anna / Szegeder

Fotó: Rostova Anna / Szegeder

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora az átadóünnepségen úgy fogalmazott, a pszichiátriai centrum kialakításával vált teljessé a gyermekgyógyászati klinikának még az egyetem Szegedre érkezését követően emelt épülete. Az eleve a gyermekek számára tervezett épület megfelelő körülményeket biztosít a pszichológiai és pszichiátriai problémák kezelésére.

Lengyel Csaba, a klinikai központ elnöke arról beszélt, hogy a mentális betegségekkel küzdő gyermekek és serdülők rendkívül kiszolgáltatottak, sérülékenyek, és ezekben a betegségekben gyökerezik számos felnőttkori probléma is. A felmérések szerint a fejlett országokban a gyermekek és serdülők 20–25 százaléka szenved érzelmi, viselkedési zavarban, 5–6 százalékuknak pedig igen súlyos tünetei vannak. A projekt célja az volt, hogy a betegek korán jussanak hozzá az ellátáshoz, valamint felszámolják a területi esélyegyenlőtlenséget.